Cozmát néhányan igyekeztek elrángatni a helyszínről

Veszprém - Iváncsik Ádám kézilabdázót hallgatta meg a bíróság csütörtökön a Cozma-ügy gyilkossági eljárásában.

Halmos György

A sportoló elmondta, hogy kint állt a Patrióta előtt, amikor kivágódott az ajtó és többen özönlöttek fel. A diszkóban tartózkodó testvére, a Veszprémben kézilabdázó Iváncsik Gergő hívta telefonon, hogy menjen el onnan, ekkor egy körülbelül két perces kerülőt tett néhány háztömbnyire. Amikor visszaérkezett Marian Cozmát kint látta az utcán, többen körbevették, segíteni akart neki, de egy nőismerőse lebeszélte arról. Testvére ismét felhívta és azt mondta neki, menjen onnan. Elindult, út közben találkozott Ivan Lapceviccsel és körülbelül negyed óra múlva értek vissza a helyszínre, amikor már Cozma életéért küzdöttek.

Beszámolt arról is, hogy Marian Cozmát néhányan igyekeztek elrángatni a helyszínről, de hogy kik, azt nem tudta megállapítani. Látott egy férfit szaladni, akit 5-10 ember követett, úgy tűnt hogy üldözik. A tanú látta, hogy Cozmának pólójának zsebe le volt szakadva, sérülést viszont nem vett észre rajta. A sportoló bántalmazását nem látta, mert ismét tetsvére hívta és azt mondta neki, hívjon taxit és menjen el onnan.

Raffael Sándor elsőrendű vádlott a vallomás után azt mondta, hogy Iváncsik Ádámhoz hasonló testalkatú fiatalember  és erősebb testalkatúval részt vett az utcai verekedésben, gyanúja szerint Iváncsik Ádám lehetett az. A tanú úgy emlékezett, hogy sötét pulóvert viselt, és a verekedés idején nem volt a helyszínen.

A tanácsvezető bíró csütörtökön ismertette Iváncsik Gergőnek, az MKB Veszprém kézilabdázójának írásban tett vallomását, ami szerint valaki figyelmeztette, hogy  balhé várható. A kézilabdázó nem sokat látott a tánctéren Marian Cozma ellen indított támadásból, csak azt vette észre, hogy Cozma menekül a lépcsőn. A tömeg után tudott felmenni, ekkor egy szembe jövő lány azt mondta, hogy Cozmát kint szíven szúrták.

Sztojka Iván harmad rendű vádlott védőjének előterjesztése szerint az Iváncsik testvérek telefonbeszélgetéseinek időpontja, illetve vallomásaik időbelisége azt támasztja alá, hogy védence nem tartózkodott kint a gyilkosság idején az utcán.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

Cozma-gyilkosság és a tragédia háttere

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!