Devecser élni fog!

Toldi Tamással a művelődési házban kuporodunk egy székre, maratoni, négyórás lakossági fórum után, ahol a tőle megszokott csendes, higgadt modorban válaszolt az olykor provokatív kérdésekre is és rendületlenül próbálta konstruktív mederben tartani a beszélgetést. Az egész napos, nem kis koncentrációt igénylő szervező-irányító, döntéshozó munka után is frissen válaszol a kérdésekre.

- Hogy van?

- Bírom. Túl vagyok a holtponton. A második hét után volt egy hullámvölgy, de azóta kifelé megyünk a bajból. Persze mindig adódik valami új, más feladat.

- A sors ugyancsak a mély vízbe dobta, debütáló polgármesterként kemény feladatot kapott. Hogy élte meg?

- Nem volt időm gondolkodni rajta. Egyszerűen belezuhantam és onnantól fogva csak arra összpontosítottam, mi a következő teendő. Két hét múlva álltam meg és ocsúdtam fel: álmodom, vagy mi a bánat történik itt?

- Óriási tapasztalata nem lehetett sem a katasztrófahelyzet kezelésében, sem egy felbolydult, megrendült közigazgatás irányításában.

- Semmilyen nem volt, de másnak sem, ilyen helyzet nem állt még elő ebben az országban. Képviselőként évekig dolgoztam, nem ismeretlen előttem az önkormányzati munka, a civil életben is töltöttem be vezető pozíciót, ilyen tapasztalatokkal is bírtam, ezeket ötvöztem a katasztrófa kezelésében. Hát, erre volt elég.
 
- Nem kevés az.

- Úgy érzem, kézben tudom tartani a gyeplőt... Nagyon sok a véleménykülönbség, a szélsőséges megnyilvánulás, és mindenki másképp élte át, értékeli a katasztrófa saját életére vonatkozó hatásait. Nem egyszerű olykor ezeket összeegyeztetni, de megyünk előre és lassan haladunk.

- Az első hét a megdöbbenésé volt, a második a károk számbavételéé, aztán következett a düh. Milyen most a devecseriek hangulata?

- Igen, az első sokkból magukhoz térve kezdték felmérni a károkat, s rádöbbentek, mit veszítettek. Aztán volt egy időszak, az elmúlt egy-másfél hét, amikor türelmetlenek voltak és azt várták, hogy azonnal javuljon a helyzetük, most úgy látom, megértették, elhitték, hogy a kormány komolyan gondolja a gondoskodást, s belátták, nem kell más utat keresni. A következő vitákra az ingatlanok értékének megállapításakor számítok, ezt követi majd az a dilemma, hogy melyik megoldást válasszák a felkínált lehetőségek közül, szóval sok, apró-cseprő dolognak tűnő ügy, ami az egyén szintjén a legfontosabb.

- A legutóbbi lakossági fórum sarkalatos pontja volt ez: elfogadják-e az állam kárenyhítését, s lemondjanak a magánperről, vagy próbálkozzanak a Magyar-féle perközösséggel pénzt kicsikarni a Mal Zrt.-től. Elhangzott, hogy az önkormányzat ugrasztotta bele az embereket a paktumba. Így volt?

- Már az első lakossági gyűlésen számos ügyvéd ült itt. Akkor az tűnt jó megoldásnak, hogy ügyvédet fogadjunk. Kolontáron már megalakult a perszövetség, mi lehetőséget adtunk arra, aki akar, csatlakozzon egy híres ügyvéd megbízásához. Ennyi történt.

- Mi változott azóta?

- Az állam többet vállalt, mint azt az emberek gondolták, s ez a biztosabb megoldás. A per vége kétséges, az esetlegesen megítélt kártérítések kifizetése még inkább.

- A vörösiszap káros hatásairól szóló megnyugtató véleményeket még mindig nehezen fogadják el az emberek, más tapasztalatukra hivatkoznak.

- Bennünk van a régi rendszerből ez a bizalmatlanság a hatóságok felé. - Fiatal emberek vannak közöttük. Ők is ebben nőttek fel. Rossz reflexek, beidegződések ezek. Vannak kérdőjelek előttem is, de bízom a józan logikában. A porzásra valóban ügyelnünk kell, s összegyűjtenünk minden iszapot, ez nem lesz könnyű. Türelmes, sziszifuszi munka lesz, de megoldjuk. Aztán kezdődhet az új élet.

- Hogyan?

- Eltüntetünk mindent. Összeszedjük, ami kinn van és revitalizáljuk a területet. Ahol a városban vörösiszap volt, az csak zöldterület lehet. A külterületeken energiaerdőt ültetünk, ami megfogja a szelet és felszívja a földből az esetleg benne lévő szennyeződéseket. A talajjavítókkal szerintem jó hatást tudunk majd elérni. A kérdés az, a határérték alatt mennyivel van a nehézfém és egyéb szennyező anyag a talajban. Ez azonban nem sürgető, később elválik. Az energiaerdőhöz, amiből tűzifa, pellet lesz, nincs szükség kiváló minőségű földre. Munkát adhat viszont azoknak, akik eddig például lomizásból éltek. Akik földet műveltek, három lehetőség közül választhatnak: az állam általában a károsodott terület megvásárlásával vagy cserefölddel kártalanítja a gazdákat. A harmadik megoldás az lenne, hogy ragaszkodik a földjéhez, amit bérbe ad az államnak egy időre.

 - Egy fiatal nőnek, aki fél a városban maradni és családot alapítani, azt válaszolta, Devecsernek van jövője. De milyen?

- Most tudnánk előrelépni vagy húsz évet. Miközben minden település kínlódik, mi ettől a katasztrófától kaphatnánk egy olyan lökést, ami előrevisz bennünket hosszú ideig. Ha kilépünk az ajkai kistérségből, régiós, járási központ lehetnénk újra. Arra kérjük a kormányt, hogy a fejlesztéseket, munkahelyeket most Devecserbe hozza. Nem óriási kérés ez, hiszen az európai uniós pénzekből többet kaphatnánk az új közigazgatási felállással. Ha vissza tudjuk állítani a környezetünket és vigyázni rá, a helyben megtermelt energiával, az erre épülő munkahelyekkel, más beruházásokkal komfortos, szépen fejlődő kisváros lehetünk. Én látom ebben a jövőt.

- A rossz hírüktől mikor tudnak megszabadulni?

- Nem tudom, nem látom magunkat kívülről, nem biztos, hogy jól érzékelem, hogyan ítélik meg mások az itteni történéseket. Az biztos, hogy sok múlik az emberek toleranciáján, hiszen amíg a Devecserből érkezőt azzal állítja félre a továbbképzést végző egyetemi professzor, hogy ne jöjjön közel hozzám, mert maga sugárzik, addig nem lesz változás. De bízom az emberek józan ítélőképességében.