Lebilincselő mosoly nyalókával

Pedig hát ezen a néven már van egy ilyen csatorna, profilja a válogatás és az ismétlés. A Filmmúzeumban jól működik a visszalapozás, mindenfajta nosztalgiázás nélkül minőségi anyagokkal szórakoztat.

Az összehasonlítást persze nem akarjuk elkerülni, óhatatlanul véleményt formálunk a tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt készült filmekről, produkciókról, vagy a jóval régebbiekről. Az idő tájt is panaszkodtunk a siralmas kínálatra, a tévénéző már csak ilyen finnyás alak, de azért egy-egy jó műsor - film, színház, kabaré, magazin, vetélkedő - megmentette a szakma becsületét.

Ma ilyen nincs, egy nagy siralomház az egész. Tartalmatlan, üres sorozatok féltehetségű színészekkel (régen ilyenek csak statisztálhattak), csillogó-villogó máztól ragacsos és odakozmált show-k, alákérdezős beszélgetések, az éppen aktuális érdekekkel szinkronizáló riszálások, és persze esti filmek dögivel, kigyúrt és felpumpált sztárokkal. Ráció, briliáns szellem, páratlan tehetség meg sehol, vagy alig-alig a láthatáron.  Természetesen  változnak az idők, az igények és az elvárások, de vannak lekörözhetetlen emberek.

A sanzonénekes és színész Yves Montand ilyen, de Telly Savalas is az a Kojakben. A Filmmúzeum már lassan az ötvenedik rész ismétlésénél tart. A dél-manhattani rendőrhadnagy nem más, mint kitalált legenda, valóságon túli személy, de azért ő és kollégái - Croker, Stavros - ügyszeretetét, állhatatosságát, igazságérzetét lekoppinthatnánk az élet minden területén.

A hetvenes évek Amerikája már nagyon távoli, de a tar koponya, a kalap, a napszemüveg, a szivarka, a nyalóka, az elegáns öltönyök és az a pénzre, hatalomra, karrierre fittyet hányó lebilincselő mosoly kitörölhetetlen az időből, az emlékezetből. Erőt ad azok ellen, akik éppen ezekért a dolgokért ölik egymást ma is nap mint nap. És mi velük élünk.