Mégsem kell a csatorna? - Akadályok tornyosulnak a kétmilliárdos térségi projekt előtt

Sümeg - Mintegy kétmilliárd forintos uniós pályázati támogatást is maga mögött tudó beruházással megújulhatna, megépülhetne Sümeg és térségének szennyvízrendszere. Néhány érintett település vezetője azonban, úgy tűnik, nem tesz meg mindent a projekt sikeréért, sőt, mintha akadályokat gördítenének a megvalósítás elé, hogy ne nyerjen a második fordulóban a pályázat.

Szijártó János

A nem mindennapi helyzetről dr. Rédei Zsolt sümegi polgármester és Judi József alpolgármester tartott sajtótájékoztatót hétfőn a városházán. Az első fordulóban már támogatott pályázat sorsa a gesztori szerepet is vállaló Sümeg számára azért is fontos, mivel a beruházás részeként a város szennyvíztelepének kapacitását is bővítenék. A pályázat meghiúsulása esetén azonban ez elúszik.

Az eredeti tervek szerint Sümegen, Dabroncon, Gógánfán, Hetyefőn, Ukkon, Zalaerdődön és Zalagyömörőn legkésőbb 2012-re minden ingatlant rákötöttek volna a központi csatornahálózatra, amely a sümegi tisztítóműbe szállította volna a szennyvizet. A beruházás indulása immár tíz évvel ezelőtti, azonban a kedvező pályázati elbírálást tavaly, 2008-ban hirdették ki. Azonban az ilyen esetben kötelezően létrehozandó, jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati közműtársulásba pénzhiányra hivatkozva már nem akart belépni Gógánfa, Hetyefő és Dabronc, majd az első kettő - több hónap gondolkodás után - mégis aláírt.

Időközben egy delegáció járt a környezetvédelmi minisztériumban, azért, hogy még további támogatást szerezzenek, de itt nem jártak eredménnyel. Ugyanakkor a látogatás után Dabronc is aláírta a közműtársulásba való belépést, mivel az első forduló költségeit egyébként elveszítené. A következő közös egyeztetésen aztán már részt vettek a minisztérium szakértői, és tulajdonképpen a hétfői sajtótájékoztatót kiváltó események is ekkor zajlottak.

Dr. Rédei Zsolt megdöbbenésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egy tíz év után zöld utat kapott kétmilliárdos, a térség teljes lakosságára, élővilágára kiható környezetvédelmi beruházásért, úgy tűnik, mintha nem tennének meg mindent a polgármesterek. Judi József ezt azzal egészítette ki, hogy a zalaerdődi polgármester, Bódis József kivételével a többiek azon voltak, hogy miként is lehetne ebből a pályázatból kilépni. Már olyanok is elhangzottak, hogy van egy hasonló adottságú térség, ahol nem nyertek ugyanilyen nagyságrendű pályázaton, azonban a most felszabaduló pénzt megkaphatnák. A sümegi polgármester és alpolgármester ezt a hozzáállást egyszerűen felelőtlennek tartja, ráadásul már most, az első fordulóban is merültek fel költségek, amelyeket ki kell fizetni, és ha nincs második forduló, akkor az a pénz - közel százötvenmillió forint - elúszik. Azt is elmondta Judi József, hogy a pályázat második fordulójánál a végső le-adási határidőt előbb 2010. júniusra, majd novemberre módosították, ami azt jelenti, hogy van még idő a felkészülésre, illetve addig számos külső feltétel módosulhat.

Amennyiben a beruházás valami miatt nem valósul meg pályázati úton, akkor a tör- vény értelmében az érintett lakosság talajterhelési díj megfizetésére kötelezhető, amelynek mértéke a beruházás tervezett lakossági törlesztőrészleténél akár magasabb is lehet. Ráadásul az érintett települések hosszú évekre kizárják magukat abból, hogy a mostanihoz hasonló támogatást kapjanak közműfejlesztésre. Azonban az is tény, hogy a szennyvízberuházással a települések ingatlanjai felértékelődnek, a lakók komfortérzete jelentősen javul, ráadásul a talajszennyezettség is jelentősen csökken, ami nem árt egy kartsztvízben gazdag terület esetében.

Keszei Károly, a százlakosú Hetyefő polgármestere szerint a beruházás a több mint tíz évvel ezelőtti tervekhez viszonyítva mára egészen más, megváltozott környezetbe került, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nincs pénz, a lakosságot nem lehet tovább terhelni, vélekedett. Majd azt is hozzátette, hogy ők egyedül, kistelepülésként nem állnának a beruházás útjába, de mivel Dabronc is jelezte, hogy szeretne kilépni ebből, társultak hozzájuk.

Simon Lajos, Dabronc polgármestere lapunk kérdésére elmondta, a pályázat első fordulóját szeretnék lezárni, elszámolni, a költségek rájuk eső részét rendezni, de a második fordulóból valóban szeretnének kimaradni. A lakossági rákötések arányának el kellene érni a 75 százalékot, ezzel szemben Dabroncon még a családok fele sem írt alá. Azaz biztonsággal ennyien tudnák vállalni a felmerülő költségeket. Azt is megjegyezte, hogy a kistérségben élők átlagfizetése fele a budapestinek és hatvan százaléka a veszpréminek. A polgármester hangsúlyozta, hogy a be-ruházás némileg módosított tartalommal nélkülük is megoldható, így a többi, a költségeket felvállalni tudó településnek sem okoznak kellemetlenséget.Bekötésenként negyedmilliós önrészAz ingatlantulajdonosok bekötésenként 250 ezer forint önrész  közműfejlesztési támogatás  vállalása mellett több mint egy és negyedmillió forintos támogatást nyernének. Az önrészt nem kell egy összegben kifizetni, mivel víziközmű-társulat megalakításával kedvezményes részletfizetési lehetőséghez juthatnak az érintettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!