Patrik élni akar

Az ajkai szülők, Hacher József és Major Erika igazán érezhetik ezt öt éves, Patrik fiuk egészsége miatti aggódásukban.

Erika Erdélyből ideköltözött édesanyjához és Réka húgához jött látogatóba, amikor Józsit megismerte. Azt mondják, szerelem volt első látásra, hát Erika itt ragadt. Összeköltöztek, épp csak az árnyékolta be boldogságukat, hogy Erikának azt mondták, nem lehet gyermeke.

Valóságos csodának tartották, amikor mégis teherbe esett, nagyon várták Patrikot. Akkor még az sem árnyékolta be a boldogságukat, hogy mivel Erika itt szült, a kétoldali csípőficam miatt Romániában kapott rokkant nyugdíj már nem járt neki tovább.

- Patrik hathetes volt, amikor probléma merült fel a májával. Megműtötték és a későbbi rendszeres ellenőrzések is azt jelezték, hogy nincs vele gond. Így ment ez öt éves koráig.

Akkor, azaz egy éve rosszul lett, az élete múlt azon a beavatkozáson, amelyen átesett. Sok vért vesztett, négy gyűrűt ültettek a hasfalába, hogy a hajszálereket elzárják - idézi fel az izgalmakat Erika. Aztán kiderült a legrosszabb: májátültetés nélkül nem maradhat életben a kisfiú.

Tavasszal műtötték, Németországban, ahol először még az édesapa vállalta a donor szerepét. Csakhogy Józsi májából nem tudtak kivenni. Aztán kiderült, hogy Erikáé sem lesz jó. Ekkor a bánatban óriási öröm érte őket, hiszen az édesanya húga, Réka félelme ellenére is vállalta a nagy műtétet és ő végre megfelelt donornak. A huszonéves egyetemista lányt megviselte a műtét, de úgy érezte, hogy bármit megtenne Patrikért.

- Áprilisban történt. Józsi Réka kezét fogta a műtét közben, én pedig Patrikét.  Ő sokkal hamarabb felépült, nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült megmenteni. Akkor szépen javult az állapota, kiengedték a kórházból és egy kicsit fellélegeztünk.

Csakhogy néhány hete újra leromlott az állapota, most Budapesten van kórházban, de itt nem tudnak segíteni rajta. Újra mennünk kell Németországba, holnap indulunk - mondja Erika, miközben sebtében csomagol a gyerekricsaj nélkül valahogy üresnek tűnő ajkai lakásban. Csak pár órára jött haza, nem tudni, meddig kell kint maradniuk.

Lehet, hogy hónapokig, mint a múltkor, úgyhogy fel kell készülniük mindenre. A barátságos gyerekszobában a rengeteg játék között Patrik fényképét látom. Nem csak a tekintete tűnik okosnak, ő valóban egy értelmes, életrevaló kisfiú.

Aki ötévesen is megérti, hogy most rengeteg gyógyszert kell lenyelnie, sok kellemetlen vizsgálatot kibírnia. De megnyugtatja, és kétségtelenül erőt is ad számára, hogy családja egy percre sem hagyja magára.

Itthon Réka tartja a frontot, hiszen Erika szülei időközben meghaltak. A nehézségeket fokozza, hogy Erika nem tud dolgozni, Józsi táppénzen van Patrik miatt, aki nem engedi el maga mellől az édesapját. Eddig ugyan Józsi hét közben dolgozott halimbai munkahelyén - ahol nagyon megértően várják vissza az édesapát , és csak hétvégekre utazott fel hozzájuk, most velük kell tartania. Nem is tudom lefényképezni őket együtt, csak az édesanyát kisfia képével a kezében.

- Jobb is, ha most nem készül róla fénykép, nagyon sárga szegényke - mondja Erika. A hangjában félelem, de nem torpan egy percre sem, nem eshet kétségbe, még sok erő kell, hogy túléljék - ahogy ő nevezi , ezt a szörnyűséget.

A németországi műtétet, az utat és a kórházi ellátást állta az egészségbiztosítás, a Májbetegekért Alapítvány a szülők kint tartózkodását támogatta. Mostantól azonban ott is megcsappant a keret, de Erika azt mondja, az a napi két adag étel, amit adnak, elég lesz hármójuknak is. 
 
- Inkább azért rettegünk, hogy Józsi táppénzként eztán még annyit sem kap majd, mint eddig. Még van hitel a lakáson, és fenn is kell tartani. Nem sok az, amin a megélhetésünk múlik.

Hiszek benne, hogy jobbra fordul a sorsunk, ennyi gond után csak jó jöhet. Olyan sok jó és segítőkész emberrel találkoztam már, és nekünk nem kell sok, csak egy kicsi, hogy talpon maradjunk - mondja az édesanya. Megható, ahogy elköszön, hogy megölel, mintha nem is először találkoztunk volna, hanem rég ismernénk egymást.

Mindennek pár napja, azóta egy hete vannak Németországban. Rékával beszélek, azt mondja, Patrik sok vért vesztett. Már jobban van, de még nem tudni, mi vár rájuk.

Újabb műtét, vagy kezelések sora. Azt már nem teszi hozzá, hogy közben egekig szökik a telefonszámlájuk és borzasztó számára a tehetetlenség, hogy nem tud segíteni. Anélkül is tudom, hogy amíg Patrik meg nem gyógyul, addig nekünk, akik tudunk segíteni, meg kell tennünk mindent, hogy így is, úgy is talpon maradjanak.