Bulvár

2012.05.25. 04:24

Jubilál a The Beach Boys

Megalapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli ez évben minden idők egyik legsikeresebb zenekara, a The Beach Boys. A jubileum apropóján az ismét összeállt együttes That’s Why God Made The Radio címmel új stúdióalbumot jelentet meg.

Zalai Hírlap

A The Beach Boys újjáalakulásában a zenekar valamennyi még élő alapító tagja részt vesz. A jubileumi programban így látható lesz Brian Wilson, Mike Love, Al Jardine, Bruce Johnston és David Marks is. Az említett zenészek több évtizedes hallgatás után vállalkoztak a közös munkára. A That’s Why God Made The Radio című albumukat - amely sorrendben a 29. kiadványuk lesz - a Los Angeles-i Ocean Way stúdióban rögzítették. A 11 dalt tartalmazó, s a The Beach Boys egyedi, időtlen hangzását megidéző nagylemez június 5-én kerül a boltokba. A zenekar emellett nemzetközi turnét is tervez, illetve ünnepi katalógus megjelentetésére is készül. A koncertsorozat első állomásai Amerikában lesznek, de már európai dátumokat is jóváhagytak. Emellett érinteni fogják Japánt, Szingapúrt, Hong Kongot és Ausztráliát is.

A The Beach Boys az Amerikai Egyesült Államok első számú popcsapata volt, melyet 1961-ben alapítottak a kaliforniai Hawthorne-ban. Eredetileg a három testvér, Brian, Carl és Dennis Wilson, unokatestvérük, Mike Love, valamint iskolai barátjuk, Al Jardine alkotta az együttest. 1962-ben szomszédjuk, David Marks is csatlakozott hozzájuk, ám az első sikerhullámot követően, 1963-ban ki is lépett. Ekkor Brian Wilson úgy döntött, hogy a turnékra nem megy, inkább a zeneírásban és a produceri munkákba merül el. A helyét a színpadon Bruce Johnston vette át.

A The Beach Boys az első lemeze, a Surfin’ Safari 1962-ben jelent meg, s 37 hétig szerepelt a Billboard magazin listáján. A fiatal együttes ekkor vált igazán ismertté, a rájuk jellemző úgynevezett kaliforniai stílussal a nemzetközi piacokra is betörtek. A csapat kezdeti szörf-rock stílusa hamarosan kiszélesedett, Amerika egyik vezető együttesévé váltak. Nevükhöz több rekord is fűződik, őket tekinthetjük a legtöbb albumot és kislemezt eladó amerikai zenekarnak, s 36 szerzeménnyel a legtöbb Billboard-listavezető dalt is ők jegyzik.

A The Beach Boys nemcsak a hatvanas években, de később is népszerű volt. Utolsó két kiadványuk szintén hatalmas sikereket ért el, a 2011 novemberében megjelent Sounds Of Summer - The Very Best Of The Beach Boys című válogatásalbumuk háromszoros platina lett, az ezzel párhuzamosan ismételten megjelentetett The Smile Sessions című korongot pedig a Rolling Stone magazinban a 2011-es év legjobb újrakiadásának nevezték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!