Deák Bill, a blues királya

Sokan már jó előre elfoglalták a színpad közeli padokat a nagysátorban, de mint azonnal kiderült, itt nem sok értelme volt az öreges taktikának. Bill Kapitány első szavaira elkezdett özönleni a nép mindenhonnan a színpad elé, így a kényelmesebb rajongók nem tehettek mást, maguk is beálltak az elöl csápolók közé. Negyvenesnek álcázott hatvanasok és valódi tizenévesek, magyarok, lengyelek, oroszok, németek egyaránt voltak a tömegben. Ha máshonnan nem, az előző fesztiválokról tudták, jó bulira számíthatnak.

A márciusban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Kapitány eleinte morgolódott kissé a korai időpont miatt, majd fiatal zenésztársai belecsaptak a húrokba, s elkezdődött a forró hangulatú koncert.

A szűk egy órában hallhattuk az alapművek többségét, benne magunkat is, mert Deák Bill nemcsak maga izzadt meg, a közönséget sem hagyta lustálkodni. Ráadásként a 3.20-as Bluesszal zárt. Még egy kis ováció, aztán szétoszlott a nép. A közeli nagyszínpadon a Pataky művek játszott éppen.