Gyilkos örvények között

A Vidra becenevű (vajon miért?), eredetileg informatikus végzettségű fiatalember télen snowboardozik, nyáron pedig vadvizek hullámait üli meg, azaz kajakozik. Mindig vonzotta a veszély: kamasz korában görkorizott, mígnem egyszer egy korlátról olyan szerencsétlenül érkezett a földre, hogy csúnyán eltört a lába. E hobbijának kénytelen volt hát búcsút inteni, de az „adrenalin-szomjúság” nem hagyta nyugodni, áttért a vadvízi kajakozásra. Ebbéli képességeit szinte tökélyre fejlesztette, ma már a Nemzetközi Rafting Szövetség túravezetője és oktat is.

– A vadvízi kajakozás nem amatőröknek való, ellentétben mondjuk a hasonszőrű sportok kereskedelmi változataival, a raftinggal vagy a hydrospeeddel – bocsátotta előre. – Ha valaki totál kezdőként, felkészültség nélkül beül egy vadvízi kajakba, esélye sincs, hogy épségben szálljon ki belőle. Persze az, hogy végül mekkora áldozat árán úszszuk meg a kalandot, függ attól is, hol próbálkozunk. A folyók szakaszait nehézségi fok szerint rangsorolják 1-től 6-ig – magam a 4-es, 6-os erősségűeken szeretek kajakozni, az izgalmas, igazi észjáték, amiben bizony, már nem jó veszíteni. Hogy akkor mégis mi a szépsége ennek az egésznek? – kérdezett vissza. – Egyrészt, hogy gyönyörű, háborítatlan,  a legtöbbször csak vízről megközelíthető természeti környezetben evezhetek, másrészt természetesen az adrenalin. A folyók ugyanis sok veszélyt rejtenek, egy laikus ezt nem is hinné. Aki viszont ért hozzá, az olvasni tud a vízből, akár egy könyvből, legyen Európában, Dél-Amerikában, vagy a világ bármely pontján, mert a folyók mindenütt ugyanúgy „működnek”. A felszín alatt húzódó gyilkos örvényléseket egy kívülálló nem veszi észre, a gyakorlott szemű hajózó viszont bizonyos jelekből előre látja ezeket, s így még a baj bekövetkezte előtt tud cselekedni. Úszással itt semmire sem mész, mert egy-egy örvény belsejében tonnás vízmennyiség zúdul rád. A legfontosabb szabály, hogy minden helyzetben maradj a kajakban, ha felborulsz, onnét egy lendülettel újra vissza tudsz jönni a felszínre, mi úgy mondjuk, „visszaeszkimózol.” Egyébként vadvízi kajakozásra eleve nem szabad egyedül menni, hogy ha bajba kerülsz, legyen, aki segít.

Minden vadvízi kajakozónak vannak kellemetlen élményei, így főszereplőnknek is, természetesen. Mesélte, a 4- es, 5-ös, 6-os vadvízként számon tartott tiroli Oetztaleren még kezdő kajakosként hátrafelé becsúszott egy úgynevezett „szifonba” (ez az egyik legveszélyesebb jelenség, a felszín alatti sziklák szűk résein magas nyomással át-, illetve befolyó víz speciális örvénylése), amiből nagy erőfeszítések árán sikerült csak kijönnie. Sokáig nem örülhetett a sikernek, mert rá 2 percre felborult, s fejjel lefelé kellett átküzdenie magát egy vízesésen – végül szerencsésen kimászott egy sziklára.

Mint mondta, jó, ha ilyesmire felkészül, aki erre a sportágra adja a fejét, mert – ahogy fogalmazott – előbb vagy utóbb mindenki „megússza” a magáét.

Kele Attila nős, de feleségének, Keléné Majzik Bernadettnek nincs oka félteni férjét, mert ahelyett, hogy otthon várná, hűségesen követi őt, bárhová is menjen kajakozni. Sőt, már nagyobbik gyermekük, a 8 esztendős Barnabás is a vizek királya, a 3-as besorolású, azaz közepesen erős sodrású folyókon bátran elevez. Mi több, telente snowboardozik is szüleivel. Nos, hogy is szokták mondani? Az alma nem esik messze a fájától...