A világválogatott élén

Elmúlt 35 éves, az élvonalban védett, amikor kérdezték tőle, nem gondol-e a búcsúra? Azt mondta, ez meg sem fordult a fejében, hosszú szezonok várnak rá a gyepszőnyegen. "Még van hét évem. Három jó, meg négy rossz." Mosolyogva jegyzi meg, a kapusok bolondok, ő is az.

Ugyanis szerinte épeszű ember nem áll a vonal elé, ráadásul tőle néhány méterre tíz őrült rohangál, akiket neki kell irányítania. Aztán ha gólt kap, azonnal ő lesz a hibás. Szerinte a kapusoknak különleges tulajdonságokkal rendelkezniük, elengedhetetlen a bátorság, a rendkívüli koncentráció, a negatív élmények azonnali, pozitív értékelése és feldolgozása. A hibát, a kapott gólt azonnal el kell felejteni, a következő pillanatban már előre tekinteni. Persze, fontos, hogy a játékos önkritikusan értékelje a saját teljesítményét, ő mindig az volt önmagával.
 
Disztl Péter kapusedzőként dolgozik, jelenleg a bajnok Videotonnál. Játékos pályafutását is itt kezdte, közel tíz évet húzott le piros-kékben, majd a Kispest-Honvéddal lett kétszer bajnok, kupagyőztes, aztán megkezdte nemzetközi vándorlását, védett Erfurtban, Lipcsében, Kuala Lumpurban, itthon a BVSC-ben, a Videotonban, Veszprémben, Keszthelyen, végül Pécsett. 1997-ben búcsúzott a profi futballtól, kapusedző lett, valamint levezetés gyanánt osztrák kiscsapatokban szerepelt. Azt azonban sajnálja, hogy fiatalon nem szerződhetett külföldre.

 
- Amikor az UEFA-kupa fináléját vívtuk, a hazai vereség után Madridban nyertünk Májer Lajos góljával, a meccs elején megfogtam Santillana tizenegyesét. Persze, nem csak erre a momentumra figyeltek fel, a szezon végén a Real Madrid le akart igazolni, majd az Internazionale is. De esélyem sem volt a szerződésre, akkoriban harminc év feletti játékosok mehettek csak profinak, én meg attól messze voltam. Aztán Détári Lajos miatt megváltoztatták a szabályt, Döme 1988-ban Frankfurtba igazolt, értem pedig bejelentkezett a Sporting Lissabon. Ez volt az utolsó esélyem, hogy klubszinten, komoly karriert fussak be. Megboldogult Bicskei Bertalan volt az edző Kispesten, korrektül elém állt, azt mondta, szükségük van rám, ezért nem adnak el.
 
1990-ben Erfurtba igazolt. A keletnémet élvonalban szerepeltek, azonban a fizetést már nyugatnémet márkában kapták. Ugyanis az ország közben egyesült, a fizetőeszköz a nyugati oldal nagyságrendekkel erősebb pénze lett, viszont a megkezdett, keleti bajnokságot befejezték. A harmadik helyen zártak, egy évvel később az egyesített pontvadászaton voltak érdekeltek, a Bundesliga második vonalában. Lipcsébe szerződött, aztán Malajziába, a bajnok Selangorhoz. Bruneiben és Szingapúrban 87 ezer néző előtt lépett pályára. Azt mondja, életének egyik legszebb időszaka volt, rengeteg meglepetéssel.

A döntően muszlim országban ugyanis a mérkőzéseket hatalmas érdeklődés, meg néha  európai ember számára  egészen váratlan momentumok kísérték. Azt mondja, akadt játékostársa Kuala Lumpurban, aki a sporttáskájába előbb tette az imaszőnyeget, mint a futballcipőt. Egy másik futballista, kérte, helyezzen be fűszálat a sportszárába, mert az szerencsét hoz. De megtörtént, hogy a meccs előtt a gárda átöltözött, ugyanis egyikük jelezte: Allah azt tanácsolta, hogy piros mezben aznap ne lépjenek pályára, így az egész csapat kényszerből szerelést váltott.
 
Disztl Péter volt az utolsó, aki világversenyen őrizte a nemzeti együttes hálóját. Összesen 37-szer szerepelt címeres mezben. Amikor arról kérdezem, eszébe jut-e néha az annyit átkozott mexikói világbajnokság, önkritikusan válaszol. Ha visszatekint a két és fél évvel ezelőtti eseményekre, arra gondol, azt is hatalmas dolog, hogy ott lehetett a világ legjobbjai között, az összeállítás vele kezdődött.

Apjuk után a  fiúk is a futballpályán
 
Nem véletlenül lett kapus, édesapja is ezen a poszton szerepelt, Baján. Bár hívták Ausztriába, profinak, a családfenntartó nem tudta elhagyni a Sugovica-parti települést. Péter nem látta édesapját védeni, annak viszont örül, hogy öccsével, a 29-szeres válogatott Lászlóval 10 éven át együtt futballozott, nyolc szezont a Vidiben, kettőt Kispesten. Különösen jó a kapcsolatuk, rendkívüli pluszt jelentett, hogy a testvére söprögetett előtte.