Borosta

2011.01.27. 07:21

Stallone is (el)ismeri a zalai tetoválóművészt

Borisként ismeri (esetében nem túlzás) a fél világ, a tetoválószakma elitjén belül is a legjobbak közt jegyzik; nemritkán Ausztráliából, Koreából vagy az USA-ból fogad vendégeket, akik az egész földgolyót képesek átrepülni azért, hogy az egerszegi alkotó valósítsa meg elképzelésüket.

Horváth A. Attila


Boris (polgári nevén Borsos László) amekkora szakmai elismerést vívott ki világszerte, éppen annyira szerény fiatalember. Azt mondja, nem igazán figyeli a toplistákat, annak ellenére sem, hogy egy tekintélyes angol szaklap százas rangsorában évek óta az első 10 között szerepel. Úgy fogalmaz, a tetoválás művészet, s mint ilyen, a teljesítmény nehezen, legalábbis szubjektíven mérhető; versenyeredményeire, expós meghívásaira ugyanakkor érthetően büszke.

Tizenöt éve nyitotta meg szalonját Zalaegerszegen, s mára odáig jutott, hogy a világ legnagyobb (amerikai) tetoválócége festékmárkát forgalmaz a nevével. Ráadásul Boris nem csak afféle reklámarc, a festékeket ő maga állította össze a cég New Jersey-i laboratóriumában. Persze a két mérföldkő közt hosszú volt az út. Hogyan kezdődött, és hová tart a Boris-sztori?

- Az indulást egy véletlennek köszönhetem: mikor katona voltam, a társaim látták a rajzaimat, és megkértek, hogy tetováljam őket a laktanyában. Az első munkáimat „klasszikus” megoldással, cérnával összefogott három tűvel készítettem, aztán jött a walkmanmotoros korszak. 1989-ben nyílt az első stúdió Magyarországon, így amikor én a ´90-es évek elején elkezdtem tetoválni, egyáltalán nem volt biztos, hogy ez az egész nem több múló divathóbortnál. Akkoriban még nagyrészt sablonokkal dolgoztak a tetoválók, mára viszont nagyot változott a szakma: egyedi elképzelésekkel jönnek a vendégek, s ezek kidolgozása az alkotó feladata - mondja Boris, miközben éppen egy realisztikus megjelenésű, fantasy témájú rajzot finomítgat. (Majdani „tulajdonosa”, egy Németországból érkezett srác már a stúdióban várja, hogy kezdődjön a munka.)

 

A következő nagy lépés a keszthelyi szalon megnyitása volt, Boris a turisták révén itt találkozott először a különböző kultúrákból érkezők eltérő igényeivel, szemléletével. Ez is kiváló tanulóterep volt, rengeteg kapcsolatot épített ki az évek alatt. Aztán elkezdett külföldi versenyekre, expókra járni; a sok győzelem után az volt számára a legnagyobb elismerés, mikor a szakma krémjétől hallotta: neked már nincs szükséged a versenyzésre, mindenki ismer. Ezek az események jó alkalmak arra, hogy az egyébként elszigetelten alkotó tetoválók találkozzanak kollégáikkal; Boris úgy fogalmaz, olyan ez, mint egy nagy lélegzet, amivel utána hónapokig „úszik” tovább az ember. Idővel persze kialakult a saját stílusa, és az a vendégkör, amelyik célzottan őt keresi.

Mint mondja, a saját útját járja, a friss irányzatokat nem követi, hiszen azok akaratlanul is befolyásolnák ábrázolásmódját. Ehelyett például rendszeresen fut a szabadban, és a természetből nyer inspirációt.

A stílusa amúgy jellegzetesen kelet-európai, amit sokan kedvelnek világszerte. Hogy kik? Mások mellett Sylvester Stallone, akivel a Las Vegas Tattoo Convention rendezvényen találkozott Boris.

- Meghívtak a rendezvényre, s már az első nap hallottam, hogy amíg én várost jártam, sokan, köztük amerikai celebek érdeklődtek a standomon. Másnap fotósok kíséretében megérkezett Stallone, aki nagy tetoválás- rajongó. Tudta, ki vagyok, sőt, el is hívott magához: tavaly januárban fogadott a Los Angeles-i stúdiójában. Három napig ott lehettem mellette, éppen akkor dolgozott új filmjén, A feláldozhatókon.

Miközben a történetet hallgatom, nem tudom nem észrevenni a stúdió falára erősített fényképet. Sly és Boris mosolyog a kamerába...

NEMZETKÖZI EXPÓK: SŰRŰ A PROGRAM
Borist igen gyakran hívják a különféle szakmai találkozókra: 2010-ben tizenöt nemzetközi expón volt jelen. Naptárja szerint idén is sűrű program vár rá: Bécsben, Milánóban, Los Angelesben is várják majd. Mint mondja, már régen eldőlt, hogy ő a tetoválásnak szenteli életét, ez azonban nem „csupán” művészet, hanem üzlet, ezért az iparág más területein is kipróbálja magát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!