Belföld

2011.12.23. 11:27

Pénzszállítóügy - Előzetes letartóztatásban maradnak a gyanúsítottak

A Fővárosi Bíróság (FB) pénteki, jogerős végzése szerint előzetes letartóztatásban marad az a két férfi, aki a gyanú szerint november végén ellopott egy pénzszállító gépkocsit Budapesten, az abban lévő több mint egymilliárd forinttal együtt.

MTI

A bíróság pénteken a honlapján azt írta: az FB a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya Vagyonvédelmi Osztályán folyamatban lévő büntetőügyben helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság által hozott, L. Róbert és V. Péter gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelő végzést.
   
A végzés szerint az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, a legfeljebb azonban 2012. január 10-ig tart. A végzés jogerős - tették hozzá.
   
Mint kifejtették, a kerületi bíróság december 10-én rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye, valamint V. Péter vonatkozásában a bűnismétlés veszélye miatt is. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, de ezeket a másodfokon eljáró bíróság nem találta megalapozottnak.
   
A másodfokú végzés szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. Ezt az álláspontot erősíti a bűncselekmény kimagasló tárgyi súlya, a büntetési tétel mértéke, valamint az is, hogy a gyanúsítottak a rendőrök elől elrejtőztek.
   
Mint írták, az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt is, "fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a hatóság előtt még ismeretlen társaikkal összebeszélnének, a bizonyítási eszközök meghamisításával vagy megsemmisítésével meghiúsítanák, megnehezítenék, vagy veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve V. Péter gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélye is fennáll" - olvasható a bíróság közleményében.
    
November 30-án a 37 éves Lőrincz Róbert a gyanú szerint ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett gépkocsit az abban lévő több mint egymilliárd forinttal együtt. A férfi a II. kerületi Medve utcából az I. kerületi Donáti utcába hajtott, majd magához vette a pénzt és egy másik autóval menekült tovább. A kocsit három nappal később az Üllői úton találták meg a rendőrök. A férfi ellen előbb európai, majd nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki.
     
A nyomozók egy héttel később elfogták a pénzszállító sofőrjének a társát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által körözött V. Pétert a XVII. kerületben, majd néhány órával később, ugyancsak Budapesten a sofőrt is. Az ellopott mintegy 1,2 milliárd forintnak csak egy része került elő.
     
Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese korábban azt mondta: az ügyben különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt nyomoznak, e bűncselekmény büntetési tétele 5 évtől 10 évig terjed.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!