Belföld

2011.11.19. 08:17

Nem szerződik a HM a MiG-hajtóművek eladására

Nem írnak alá szerződést a MiG 29-es vadászgépek hajtóműveinek értékesítéséről, mert nem kívánnak közvetítő céggel tárgyalni haditechnikai eszközökről - írja a Magyar Nemzet a szombati számában saját, meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

MTI

A lap értesülése szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter szeretné kikapcsolni a hadrendből kivont, orosz gyártmányú haditechnikai eszközök kereskedelméből azt a közvetítői kört, amelynek részvétele eddig elengedhetetlen volt az ilyen típusú beszerzésekhez. A Honvédelmi Minisztérium (HM) jogszabályi változtatást szeretne azért, hogy ne csak exportengedéllyel rendelkező magántársaságokkal, hanem államokkal is kereskedhessen ilyen katonai eszközökkel.
   
Ez azt jelenti - olvasható a lapban -, hogy az idén már biztosan nem adják el a MiG 29-esek hajtóművét, amiből legalább 600 millió forint bevétel származott volna.
   
A lap felidézi, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) írt ki pályázatot 8 MiG 29-es repülőgép és a hozzájuk tartozó tartalék hajtóművek eladására. A repülőgépek megvásárlására nem érkezett ajánlat, a hajtóművekre pedig egyetlen, a minimálárat meghaladó ajánlat volt, ezt pedig a Solar Kereskedelmi és Szaktanácsadási Kft. tette.
   
A Magyar Nemzet - szintén a forrás megnevezése nélkül - közli, hogy a cég vezetője nemrégiben Moszkvában járt, vélhetően azért, hogy tárgyaljon az eszközök továbbadásáról, elvileg ugyanis reexport engedély szükséges az orosz gyártóktól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!