Közel egy hetet töltöttek a Balaton-parton a nagycétényiek

Testvéri vendégfogadás

2014. július 14., 20:15 szerző: Varga Domokos Péter
komment
Balatonfűzfő - A szlovákiai Nagycétény testvértelepülésről a városba látogató mintegy negyvenfős küldöttség Wolf Kati koncertjén is részt vehetett, valamint együtt szurkolták végig vendéglátóikkal a brazíliai futball-világbajnokság döntő mérkőzését.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A közel egyhetes látogatásra érkező nagycétényi vendégeket Váróczi Kálmánné alpolgármester fogadta, majd a programok nagy részén ő és Gróf Tibor, a művelődési központ igazgatója kalauzolta és kísérte őket végig.

A közös ebéddel egybekötött bemutatkozás után olyan kulturális eseményre invitálták a vendégeket, amely egyben bemutatta a település arculatát is. A művelődési központban Fűzfő helyi értékeiről nyílott fotókiállítás. A tárlaton az uniós pályázatból létrehozott és másfél éven át működtetett fotográfiai csoport képeit mutatták be. A kiállítók, illetve alkotásaik arról tettek tanúbizonyságot, hogy az eltelt időszak alatt megismerték és elsajátították a fotózás alapjait, egyéni látásmóddal mutatták be a várost, a helyi építészeti és természeti értékeket. A tárlatot a fotókör vezetője, Pászti György nyitotta meg, a fotók egy részét külön is bemutatva, értékelve.

A nagycétényiek és vendéglátóik a horgászegyesület tanyáján, elöl áll Gróf Tibor, a fűzfői művelődési központ igazgatója (Fotó: Varga Domokos Péter)

A nagycétényieket – akikkel a kommunikáció egyáltalán nem okozott gondot, hiszen valamennyien kiválóan beszéltek magyarul, azok is, akiknek nem anyanyelve –- az első este a helyi horgászegyesület látta vendégül a tanyáján. A hatalmas üstben főzött pincepörkölt mellé itt is kulturális program társult: népdalénekléssel, táncházzal zárult a tartalmas nap.

A felvidékiek csoportjának további programjai között szerepelt vidám, játékos vetélkedő az Európai Unióról, balatoni vitorlázás, látogatás egy másik nagy civil csoport, a vállalkozókat is összefogó Vácisz által fenntartott és működtetett Balaton Csillagvizsgálóban. Wolf Katit direkt a nagycétényiek kedvéért hívták meg, és együtt nézték meg vendéglátóikkal a vb-döntőt is. A város szlovákiai testvérei hétfőn utaztak haza Nagycéténybe.

 

Varga Domokos Péter

2014. július 14., 20:15 szerző: Varga Domokos Péter

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...