Napló gyermekemnek XXIX.

Emlékszem, kisiskolás koromban lehetetlenül, kibírhatatlanul hosszúnak tűnt az a 45 perc, amíg nyugton kellett - volna - ülni a tanórán, és a nagyszülőkhöz vezető pécsi út is végeérhetetlennek érződött. Aztán, valamikor a felső évfolyam közepe felé elkezdett gyorsulni az idő, és azóta mindig egyre hamarabb döbbenek rá, hogy ismét eltelt egy esztendő.

Tavaly március negyedikén láttalak meg először; egy kis gyűrött manó voltál, egy idegen, akit mégis jól ismertem, és szerettem. Nehezen és mégis természetesen szoktam bele az új szerepembe, és bár még mindig furcsa, amikor anyukának titulálnak, az teljesen természetes, hogy Te az én imádott kisfiam vagy.
 
Egy éve ezen a napon még a kórházban voltunk; én már szinte fickándoztam; alig fájt a sebem, Te pedig végre - egy kék fény alatt töltött éjszaka után - megébredtél, és ordítva követelted a jussodat. 

Akkor még helyezkedtünk; próbálgattuk, fekve, vagy ülve kényelmesebb-e a szoptatás, és mindent megtettem, hogy lerövidítsem a háromnegyed órás evészetet, mert azt mondták, az túl hosszú idő.
 
Négy napja megünnepeltük az első születésnapodat. Csuda aranyosan fogadtad a köszöntést és a tűzijátékot, nem nyúltál a nagy tortához, de másfél szeletet egyneművé gyúrva, könyékig csokisan, fülig érő szájjal habzsoltál be belőle.
 
A műtéti heg ma már szinte nem is látszik, a fájdalomra sem emlékszem, és a napirendünk is beállt: már csak egyszer alszol napközben, szopizni pedig bármilyen pózban tudsz, önellátóan ráncigálod a felsőmet, ha éppen kedved támad rá, és imádom, ahogy a hasamat, vagy az oldalamat cirógatod közben.
 
Bámulatos kis emberré fejlődtél, nem győzök csodálkozni, milyen ügyesen fejezed ki magad - egyelőre szavak nélkül -, hogy mennyire határozottan viszed véghez, amit elterveztél. Általában türelmesen kivárod, míg rájövünk, mit szeretnél, persze néha hiszti is kerekedik, ha valamit nem tehetsz meg, de szerencsére hamar el lehet terelni a figyelmedet. 

Édes, elégedett vigyorral nyugtázod, ha sikerült megtenni az egyre hosszabb önálló távokat, kivillantva mind a tíz fogadat, és csibész mosollyal csinálsz huncutságokat. Legjobban a reggeli ébredés utáni ágyban viháncolást szeretem, amikor még bújós vagy, de már önállóan ficánkolsz, és játszadozol a kutyusoddal, vagy éppen a kézkrémes tubussal.
 
Szeretsz emberek közt lenni, de csak ha ott vagyok veled, és bizalommal simulsz hozzám, ha úgy érzed, védelemre van szükséged. Én vagyok a világod közepe, és ezért a diadalmas boldogságért érdemes élnem.
 
Minden nap, minden pillanatában jobban szeretlek, és Te tudod ezt; amikor kimondom, a világ legszebb mosolya a jutalmam. Sok-sok ilyen csodálatos évet kívánok még magunknak, Neked pedig tartalmas, hosszú, egészséges és szeretetteljes boldog életet, kicsi Zsombi Palkóm. Isten éltessen!
 
Anya


A Gyermekszoba on-line képgalériát IDE kattintva érheti el. 

A Gyermekszoba rovatunkban megjelent cikkeket IDE kattintva olvashatják. 

Az ENTEO közösségi portálunk Gyermekszoba klubjához IDE kattintva csatlakozhat.