Ede, a talált nyúl

Éppen elmúlt húsvét, amikor hazafelé az oviból, egy fa alatt furcsa, fehér szőrmókra figyeltünk fel. A hirtelen nőtt friss zöld fűben szorosan a fa tövéhez simulva egy kis nyuszi kuporgott, kis teste reszketett. 

Nagycsoportos kislányom rögtön melléguggolt és érdeklődéssel vizslatta a kis állatot, pontosan érzékeltem, hogy számára ebben a pillanatban minden nyuszis mese valóra vált. Kis fejében addig talán a nyuszik is olyan lényként szerepeltek, mint a tündérek vagy a manók, csak a mesében léteztek.

- De aranyos! - szólt elragadtatással, és már nyúlt is a remegő jószág felé, hogy megsimogassa. Az aggódó anyai szív azonnal bekapcsolt, mi van, ha beteg az állat, hisz elég vacakul nézett ki.

A hirtelen nőtt friss zöld fűben kuporgott a nyuszika, sorsára hagyva
(Fotó: archív)

- Ne érj hozzá! - intettem a magzatot. De ott láttam a szemében az olthatatlan vágyat, hogy szeretné ölbe venni, dédelgetni. - Hazamegyünk, hozunk egy kosarat és abban elvisszük - mondtam meggondolatlanul.

Puha ronggyal kibéleltük a bevásárlókosarat és irány a fa töve. Átfutott az agyamon, hogy mire visszaérünk, a nyuszi talán már nem is lesz ott... A kérdés hamar eldőlt, a nyuszi tapodtat sem mozdult. 

Óvatosan beemeltem a kosárba és meg sem álltunk az állatorvosi rendelőig. Ott kiderült, a nyuszika egészséges, csak még szopnia kellene, kiszáradt. Kapott injekciót, mi pedig előszedtük a konyhaszekrény mélyéről az emlékbe elrakott cumisüveget, és langyos tejjel táplálni kezdtük. 

Addig nem is volt baj, amíg bágyadtan pihent a dobozában... 

De gyorsan erőre kapva néhány nap múlva már belakta a lakást, megbújt a rejtett zugokban, és csak folytonosan őrlő fogainak furcsa zezegése vezetett a nyomára. 

Mindent megrágott, ami az útjába került. Hiába hámoztunk sárgarépát, uborkát, karalábét, ő szerette az újságpapírt, a körömcipőt és a fogkrémes tubust is. Arról nem is beszélve, hogy egy nyulat nem lehet szobatisztaságra szoktatni. 

Eleve tudtuk, hogy a panellakás nem éppen nyúlparadicsom, és Ede - időközben kiderült, hogy fiú - csak ideiglenesen tartózkodik nálunk. 

Gyermekünk háta mögött - aki szintén csalódott a nyusziban, mert egyáltalán nem volt játékos és nem lehetett ölbe venni, erősen karmolt - tárgyalásokba bocsátkoztunk az állatkerttel, hogy fogadják be az állatot. 

Az oviban persze Ede napi téma volt, cserfes lányunk minden sztorit  élénk fantáziájával gazdagítva  leadott. 

Az óvó néni egy délután behívott az irodába, és előterjesztette a kollektíva kérését: nem kölcsönöznénk-e néhány napra ezt a csodanyulat. A gyerekek annyira szeretnék, a kertben jól érezné magát, csak éjszakára hozzunk neki egy ketrecet...

Ede sorsa így egy időre megoldódott, később beköltözött az állatkertbe és sok kis nyuszi apukája lett. A lányom meg marketinges.

Csatlakozzon közösségi portálunk, az   klubjához, s mesélje el Ön is érdekes történeteit, töltsön fel fotót kedvencéről, s vitassa meg a gondokat más állatbarátokkal.

Kedvencek a ház körül rovatunkba beérkezett fotókból készült képgaléria megtekintéséhez kattintson IDE.