Úgy érzi, megíznak benne

Azért kérdeztük, mert a képviselő-testület döntése alapján Zirc Város Tisztviselője elismerést vehetett át nemrégiben. A díjat ketten kapták, a másik kitüntetett Waller Józsefné önkormányzati referens – őt egy későbbi számunkban mutatjuk be. Valériának már a szülei is Zircen éltek, ő ma is a szülői házban lakik.

A bátyja Ajkán él, a nővére, Mária – aki súlyos betegségben sajnálatosan korán hunyt el – az önkormányzatnál dolgozott, sokáig ő volt az akkori polgármester titkárnője. Jó pár évig egy munkahelye volt a két testvérnek, Valéria mindössze két évet töltött el a veszprémi nyomdában, 1978-ban került a zirci tanácshoz. 

Gyerekként az egészségügyben képzelte el a jövőjét, nővér szeretett volna lenni, de a képzőhelyre nem sikerült bekerülnie. Az önkormányzatnál először hivatalsegéd volt, aztán a telefonközpontba és a postázóba került, később leíró feladatokat is ellátott. Közben képezte magát, ahogy az új feladatok megkívánták, megtanulta a gépírást, és letette az ügyiratkezelői vizsgát.

Kitzberger Valéria a csokorral, melyet akkor adtak át, mikor a testületi ülésen bejelentették, hogy ő is megkapta a Zirc Város Tisztviselője elismerést. Nagyon szép, és a virágai is tartósak – mondja (Fotó: Varga Domokos Péter)

Utóbbi a mai közigazgatási vizsgának felel meg, mindenről számot kellett adnia, ami a hivatali adminisztrációval kapcsolatos. Erre annál is inkább szüksége volt, mert akkor már az iktatóban dolgozott. Valériának ma is ez a munkája, iktató-ügyirat kezelő.Azzal azért meglep, hogy az ügyiratoknak még ma is kell, hogy legyen kinyomtatott formája. (Most dolgoznak azon, hogy néhány területen ezt teljesen kiiktassák – például az építésügyben –, de gyakorlatilag minden ügyirat, ami az önkormányzatnál keletkezik, előbb-utóbb Valériánál köt ki.

A korábbiakhoz képest annyi a változás, hogy ma már nem iktatókönyv van, hanem digitális nyilvántartás. Így vagy úgy, de az iktatóban rend van, amit Valéria teremt meg. Naponta tölti el jó érzéssel, hogy bármely iratnak, amely náluk keletkezik, ő tudja a helyét, ha az előadójának vagy bárkinek szüksége van rá, azt villámgyorsan előteremti. Nem tartozik szorosan a témánkhoz, de mikor Morzsi, a gyönyörűséges foxikevérék beront a szobába, elmeséli, mióta a kutyus megvan, megváltozott az életük.

Sétálni viszik, fürdetik, fésülik, naponta törődnek vele, amiért Morzsi nagyon hálás. Saját gyermek híján bátyja és nővére gyermekei jelentik számára a nagyobb családot, illetve most, hogy már ők is felnőttek lettek, az ő gyermekeik, akik a pótunoka státuszt kapták meg. Az elismerésnek nagyon örül, tudja, bárki ajánlhatta arra őt, de azért úgy sejti, talán a főnökei találhatták méltónak erre a megtiszteltetésre.

Jó érzés úgy dolgozni, hogy látja, bíznak benne. Valéria ugyan annak idején nem tanult sokat – mai eszével persze ezt már másként csinálná –, de mégis szép, neki tetsző élete van. Szívesen végzi el a feladatait a munkahelyén, ami leköti, naponta látja értelmét. Úgy gondolja, nem kaphatta volna meg az elismerést, ha kollégái nem szeretnék.

Megtudok néhány szakmai különlegességet Valériától: az iktatás, iratőrzés a megyei levéltár munkatársaival szoros munkakapcsolatban történik. Az iratok típusától függően különböző az őrzési idejük, a legegyszerűbbeket, például a meghívókat, általában egy évig őrzik, és ha a levéltárosok engedélyezik, selejtezhetők. Ami nem úgy történik, hogy a kukába dobják, megvannak annak is a szigorú előírásai. Ők általában kettőtől ötven évig kötelesek ők az iratokat megőrizni, a felső rekordot a munkaszerződések képviselik.