Zirc

2013.09.02. 11:30

Távolból segítenek a rászorulóknak

Ruhaneműt, játékokat, speciális babaholmikat adományoztak zirciek Bodosnak, egy erdélyi településnek.

Napló

Három éven keresztül gyűjtötte Pék László zirci állampolgár azt az adományt, melyet a helyi önkormányzat közreműködésével szállítottak el a közelmúltban Bodosra. A hegyek mögött megbújó falucska Zirc testvérvárosának, Barótnak a része. A mintegy kétszázötven lelket számláló közösségben mérhetetlen szegénység uralkodik.

Az adományt az ottani egyház befogadónyilatkozatával sikerült kiszállítani. A lakosok nagyon megörültek a messziről jött ajándéknak, s újabb kívánságokat fogalmaztak meg. Az adományozáson túl a zirciek felmérést is végeztek a bodosiak körében arról, hogy mire lenne még szükségük.

Ez azt jelenti, hogy a gyűjtés folytatódik, Pék László most teherautót keres azoknak a bútordaraboknak, melyeket a legszegényebb családoknak gyűjtöttek. A könyvadománygyűjtés is beindul Zircen, az Erdélyi Baráti Kör Egyesület újra megfogalmazta felhívását: magyar nyelvű szépirodalmi, ismeretterjesztő, gyermek- és ifjúsági irodalmi könyveket várnak a Békefi Antal Városi Könyvtárban.

A gyűjtést az egyesület tagja, Kőrös János koordinálja, aki több fordulóval szállította el az elmúlt években saját költségén a zirciek által összegyűjtött könyvadományt két kárpátaljai település, Dercen és Szolyva részére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!