Városi barangolás biciklivel Berlinben

A város, amiről tudjuk, 3,5 millió lakosával 1871 óta Európa legfontosabb városa, két világégésbe torkolló nagyhatalmi eszmék, akaratok és hatalmas kultúra bölcsője egyszerre, s azt is, hogy lakói a XX. század borzalmait szívós emlékezetkultúrával igyekeznek a maguk és a világ számaára érthetővé, elutasíthatóvá, békévé oldani. És azt is halljuk, manapság a legjobb értelemben vett multikulturális hely, ahova képzőművészek, írók, zenészek, építészek igyekeznek.

Berlint nem lehet bevenni, óriási területen fekszik. Én vonaton érkeztem Európa legszebb pályaudvarára, az üvegpalotaként pompázó Hauptbahnhofra. A 2006-ban átadott pályaudvaron naponta 1100 szerelvény és 300 ezer utas fordul meg.

Falmaradvány. Augusztus végén éppen a varsói gettólázadás kiállítását láthatták az árkádok alatt az érdeklődők

A közlekedés mindenképpen alapélmény. Jó választás a kerékpár, mert mindent lát az ember, azt is, ahova nem akar betérni, és a forgalomtól sem kell tartani még a magamfajta kocabiciklisnek sem. Szellős, széles utak, mindenütt hely a kétkerekűnek, előzékeny autósok. Persze hely, sajna, van bőven. A második világháború alatt ugyanis 450 000 tonna bombát dobtak le a városra. 1945 tavaszán valóságos versenyfutás alakult ki a szovjetek és a nyugati szövetségesek között az elfoglalásáért. A harcok alatt a város jelentős része megsemmisült, 1,5 millió lakos vált hajléktalanná. 1945 júniusától kezdve a rommá lőtt város négyhatalmi megszállás alatt állt. A Német Szövetségi Köztársaság megalakulása (1949) után az amerikai, brit és francia szektorokból alakult meg Nyugat-Berlin.

Nyugat-Berlin főutcája, a Kurfürstendamm máig őrzi is a mértéktartó elegancia, a bőséges költési lehetőség illúzióját, a paloták a fényűzést, a nyugodt, pazarló életet sugallják. A nyugati parkcsücsökben vár bennünket Charlottenburg kastélya, ami 1695- 1699 között épült I. Frigyes király feleségének jóvoltából. A Schloss Charlottenburg a XVII. századig visszamenőleg mutatja be Poroszország művészetét és udvari kultúráját.

Műanyag alkalmi szobor a Collegium Hungaricum (magyar intézet) épületénél

A Tiergarten gigantikus park, a Brandenburgi-kapu után indul nyugat felé, burjánzó növényzet, erdőség, bicikliutak, hatsávos főút, zegzugos ösvények a Spree mentén. No meg indításként hatalmas szovjet emlékmű, az első ilyen a második világháború után, s amelyet az amerikaiak finanszíroztak. Berlin szépen karbantartja, mégiscsak sokat köszönhet az oroszoknak.

Az emlékezet kulcsszó Berlinben. A nem túl dicsfényes múltról a Spree partján, a Kanzleramt (kancelláriahivatal) impozáns, az átláthatóságot jelképező épülete mellett nyári estéken 15 perces történelmi filmet vetítenek. Amiben alig-alig jelenik meg politikus, a kisember heroizmusa azonban hangsúlyos, akár a háborúról, akár a fal lebontásáról van szó. A kancellária amúgy külön megér egy misét. Reichstaggal szemben terebélyesedik Axel Schultes és Charlotte Frank alkotása, amit a népnyelv mosógépnek nevez roppant méretei és szögletessége miatt. Kívülről bármikor megszemlélhetjük, nyoma sincs kordonnak, a két épület közötti füves részen nyaranta turisták napoznak. A közintézmények nyitott napján be is mehetünk, ha kivárjuk az általában hosszan kígyózó sort és a repterekhez hasonló biztonsági ellenőrzést. A legújabb holokauszt-emlékhely a régi zsidó múzeum mellett található sokszögű, töredezett alaprajzú épület Daniel Libeskind építész tervei alapján készült.

A jellegzetes tévétorony, mellette a régi városháza, a Rathaus, előtérben a XVIII. századi Berlin házai, újjáépítve. (A II. világháborús bombázás miatt szinte semmi nem maradt belőlük)

A berlini Spree folyó olyan rafináltan kanyarodik össze-vissza bájos hidak alatt, hogy az ember Velencében érezheti magát. Az úti beszámolóból most kimarad a tévétorony, az Alexanderplatz, az Unter den Linden, a Brandenburgi-kapu, a Reichstag. A sétálgatás persze megvolt: a DDR főterén a Neptun-kút érdekesebbnek bizonyult, nem beszélve a metró- és a kastélyépítés zajáról. Az építkezés is látványosság: kis emelvényeken nézegetőpontokra lehet felkapaszkodni, hogy bekukkanthasson bárki.

A Potsdamer Platzon New Yorkot idéző tornyok magasodnak. A megosztott Berlinben sivár senki földje lett a terület, ma futurisztikus irodák, éttermek, szállodák és egy multiplex mozicentrum terebélyeskedik. A berliniek megbarátkoztak saját kis Manhattanükkel. Mi is.

Békét hozó emlékezet

A város szembenéz a nácizmussal, a holokauszttal, a fal létével és pusztulásával. Egyetlen metropoliszra nehezedő roppant súly. Ha az utazó olykor belefárad a zsidók kiirtására, a várost kettéhasító falat őrzők rémtetteire utaló emlékhelyekbe, gondoljon arra, hogy ez nem múzeum, ez itt megtörtént.