Te meg a világ

Nem szólt egy szót sem az üdvözlő beszédek után, csak odalépett a kijelölt pingpong-asztalhoz, és nekiállt játszani. Szépen sorjában mindenkivel. Az egyik fiú, mikor edzője bemondta, hogy most ő következik, – legyen készenlétben, nehogy megvárassa a vendéget – ez a nagyfiú hirtelen eltűnt; mormolt valamit, és a mosdó felé vette az irányt. Úgy kellett szinte megkerestetni, az edző már fenyegetődzött, hogy nem játszhat; hát éppen attól tartott szegény, hogy játszania kell a világbajnokkal, itt, mindenki előtt, és megijedt, hogy izgalmában nem találja el a labdát, nem tudja átütni a háló felett; szégyenben marad a kicsik és nagyok, az edző, az apja s legfőképpen önmaga előtt. És mihez kezd majd ezzel a kudarccal? De szó sem volt kudarcról. Szereplése jól sikerült. A világbajnok megdicsérte, s még bátrabb játékra biztatta. Közös fénykép is készült, örök emlékül, naná! Veled is szívesen játszott volna a világbajnok, ha akarod. Ám valószínű, hogy te inkább nézőként tanulmányoztad volna stílusát, mozdulatait. Együtt csodáltuk volna a védhetetlen fonák ütéseket s a híres kifli-pörgetést. És elbeszéltük volna anyának otthon, a lelkendezésben egymásra licitálva.