Kapitány a pácban?

A majdnem temetői hangulatot Nagy László sérülése alapozta meg, Mocsai Lajos kapitány nyilatkozata pedig tetőzte. A szakember úgy fogalmazott, hogy drámai a helyzet. Ez elgondolkodtató. Nemcsak azért, mert egy csatába induló hadvezér ritkán beszél ilyen morálromboló stílusban, hanem amiatt is, hogy a fókuszt egy kicsit a magyar férfi kézilabda problémáira összpontosítsuk.

Régóta ismert és szajkózott dolog, hogy a sportág honi helyzetén tátongó lyukakat csak ideig óráig lehet betömögetni a honosított játékosok szerepeltetésével. A témán a Perez-Puljezevic-Eklemovic féle, ragyogó képességű kézilabdázókból álló társaság kiöregedését követően talán már túl is haladtunk. Most kellene következnie a szintén régóta emlegetett generációváltásnak, nos, ezzel viszont komoly probléma van.

Kevés a profi szintre érett, igazán tehetséges fiatal, de aki akad, az sem nagyon számíthat arra, hogy a közeljövőben magyar válogatott színekben a legjobbak ellen pattogtatja majd a labdát.

Mondják, a magyar eredménycentrikus nép, ha élsportról van szó, de szerintem a szurkolók simán megbocsátanának egy fiatalított nemzeti együttessel „feladott” Eb-t. Főleg akkor, ha az végeredmény (és nem a mutatott produkció, játék) mondjuk egy olimpiai oltárán, épp az ötkarikás ciklus közepén lenne feláldozva. Persze olyan módon, hogy a tervezett és tudatos építkezés jól látható legyen. Erre itt és most lenne (lett volna) a legjobb lehetőség.

Generációváltás helyett azonban mit teszünk mi? Rágörcsölünk a kontinenstornára és körömszakadtáig küzdünk majd a legkisebb még elfogadható eredményért.Ne így legyen, és adjon az ég egy fantasztikus Eb–menetelést, de így, vagy úgy lassan el kell jussunk arra a szintre, hogy a nemzeti csapattal kapcsolatban ne Nagy László egészsége, és a szövetségi kapitány renoméja legyen a legeslegfontosabb dolog.