Sport

2015.10.14. 12:04

Túl a nehézségeken a Cápa Vízilabda Klub

Ajka – Állandó vízfelület nélkül is sikeresen átvészelte az elmúlt egy évet a Cápa Vízilabda Klub, ahol már csak az uszoda nyitására tudnak gondolni.

Heffler Péter

A megye vízilabda klubjait bemutató sorozatunkban már jártunk Balatonfűzfőn és Balatonfüreden is, most pedig a négyrészes mustra harmadik állomására, Ajkára érkeztünk, ahol a Cápa Vízilabda Klub egy nagyon nehéz időszak végéhez közeledik éppen. A CVK egyelőre csak székhelyében tekinthető ajkainak, ugyanis a Pfaff Péter irányította edzéseket - még egy rövid ideig - máshol tartják.

A 2010-ben alakult klub 2013-ban nagyot lépett előre, hiszen története során először indult bajnokságban. A Dunántúli Vízilabda Ligába akkor egy serdülő és egy 2001-ben és később születettekből álló csapattal neveztek az ajkaiak, és mindkét korcsoporttal mindjárt a középmezőnybe verekedték be magukat. Az egyesület irigylésre méltó fejlődési pályára állt, a taglétszám rövid idő alatt nyolcvan főre duzzadt.

Az ajkai Kristályfürdő 2014 októberében megkezdődött átépítésével azonban a „cápák” vízfelület nélkül maradtak. Az élet ennek ellenére nem állt meg a CVK-nál és az edzésekre távolabbi uszodákba látogatva, az ajkaiak idén is két korosztályban képviseltetik magukat a Dunántúli Vízilabda Liga versenykiírásaiban.

Bujtás Balázs (balról jobbra), Pfaff Péter elnök és Ágoston Péter irányítja a szakmai munkát
Fotó: Györkös József

- Az ajkai uszoda átadásáig sajnos elég nehéz körülmények között készülnek a csapataink. Mindössze heti három alkalommal tudunk edzeni, abból kétszer versenykörülmények között, a fűzfői együttessel edzőmérkőzéseket játszva - kezdte Pfaff Péter, a Cápa Vízilabda Klub elnöke, aki hozzátette, hogy a sok utazás jelentősen megtépázta a taglétszámot, ugyanis az egy évvel ezelőtti helyzethez képest közel a felére csökkent a gyerekek száma. Jelenleg harminc igazolt versenyzővel rendelkezik a CVK, melynek szakmai munkáját még Ágoston Péter és Bujtás Balázs irányítja.

- Bizakodásra adhat okot, hogy a legfiatalabb, öt-hét éves korosztálynak tartott ovipóló programunkban már közel negyven ovis és kisiskolás vesz részt. Ha pedig elkészül az új uszoda, szeretnénk a legkisebbektől felépítve, megalapozni a klub hosszútávú jövőjét, amihez minden feltétel adott - árulta el a tervekről Pfaff Péter. A „cápák” addig is szeretnék megőrizni a tavalyi pozíciójukat, és ezúttal is a DVL középmezőnyében végezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!