2013.07.25. 15:37
Családi öbölátúszás a Balatonban
Balatonfüred, Tihany – Huszadik alkalommal szelhetik át a vízben tempózva a füredi öbölt azok, akik vasárnap a hagyományos szabadidős sportprogramot választják.
Az öbölátúszás megrendezése az elmúlt két esztendőben akadozott. Tavalyelőtt január első napjaiban egy társaság az összes nyári hétvégi időpontot lefoglalta (ilyenre is van lehetőség), ezzel megbénítva a korábbi szervezők munkáját. Aztán 2012-ben sem úgy alakultak az események, ahogy azt eltervezték az új házigazdák, akik végül feladták a kilátástalan harcot, így az idén az éveken keresztül jól bevált recept szerint történnek majd az események.
A huszadik öbölátúszás a hagyományos helyszínről indul és a régi csapat szervezi a sporteseményt (Fotó: Penovác Károly)
– Békesség van, ebben egyeztünk meg – mesélte Németh Zsolt, aki ismét átvette az öbölátúszás levezénylését. – Úgy tűnik, megszűntek a korábbi kellemetlenkedések is, bízom benne, hogy idén újra nyugodt programot bonyolíthatunk le.
A Balatonfüred és Tihany közötti táv a pontos méréseknek köszönhetően száz méterrel „csökkent”. Idén már „csak” három és fél kilométert kell tempózni.
– Vasárnap tíz órakor indulhat az első csoport. Szerencsére az önkormányzattól is kapunk segítséget, így a Marina Szálló strandjára is visszatérhettünk. A biztosításban pedig a Balatonfüredi Yacht Club hajósai közreműködnek, vagyis hajósor jelzi majd az útirányt. Érdekesség, hogy az előzetes jelentkezők is már ötszáznál többen vannak.
Természetesen a szervezők megtartják azt a jó szokásukat, hogy a tihanyi célból busszal visszaszállítják az úszókat a rajthoz. Persze lehet választani hajós utazást is, de ezt saját költségen tehetik meg a résztvevők.
– Az idei öbölátúszás fő mottója a család. Szeretnénk, ha mindenki hozná a gyermekeit, unokáit, hiszen ez a táv bármely hobbiúszó számára teljesíthető. Különösen úgy, hogy kitűnő idő várható, hullámmentes vízzel. A lényeg tehát, hogy lehet együtt úszni, ami remek élmény és kaland annak, aki vállalkozik rá.
Nem marad el idén sem a hagyományos Wesselényi- emlékverseny sem, amely 12.30 órakor indul. Ennek győztesei a Balaton bajnoka címért indulnak harcba és nyilván elsősorban versenyszerűen úszók indulnak majd.
– Az eredményhirdetés 15.30-kor lesz a móló előtti színpadon, ahová várunk mindenkit. Ugyanakkor érdekesség, hogy egy új vízi járművet is próbálunk népszerűsíteni majd. A stanp up paddle, lényege, hogy szörfdeszkán állva eveznek a sportemberek, akik ezúttal a biztonságos lebonyolításban is segítenek nekünk.
A szélvédett helyszín tökéletes terep a nyílt vízi úszáshoz, a szervezők várnak minden korosztályt, például szeniorokat is. A mezőny 10 és 13 óra között tempózhat az öbölben.