17. Veszprémi Civil Nap

2024.05.15. 17:20

Ujjé, az Erzsébet ligetben nagyszerű lesz

A Veszprém Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ végzi éves feladatait, és ebben most egy újabb mérföldkőhöz érkezik május 18-án, szombaton: a 17. Veszprémi Civil Naphoz – hangzott el a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján. Tavaly a Gyárkertben volt a rendezvény, idén új helyszínen, a zeneiskola és a múzeum előtti területen, az Erzsébet ligetben lesznek nagyszerű programok.

Juhász-Léhi István

Forrás: pixabay.com

A részletekről Óhegyi Tamás projektvezető, a Veszprém Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ munkatársa beszélt. Megtudtuk, 13.30-tól lesz az év civil díja, a Pro Civitate-díj átadása, melyen Porga Gyula, Veszprém polgármestere is köszöntőt mond, majd átadja a díjat. Ezt követően kezdődnek a színpadi műsorok. Ugyanakkor minden évben van halászléfőző verseny – ahová egyre több csapat jelentkezik –, amit idén is megrendeznek. Tavaly az EKF-év kapcsán mindent felülmúló rendezvényt valósítottak meg a szervezők, idén egy picit szerényebben, de az eredeti gyökerekhez híven várnak mindenkit. A napon a civil szervezetek megmutathatják magukat a város és a vármegye lakossága előtt. 

Varga Endre, a Veszprém Vármegyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, amikor egykor életre hívták az eseményt, segítettek egy közösség, a Veszprémi Civil Kerekasztal létrehozásában. Akkor azt találták ki közösen, hogy a civil nappal szólítsák meg az embereket, akiknek megmutatták értékeiket.

Hangsúlyozta, a Veszprémi Civil Kerekasztal egy rugalmas, nem formális hálózat, amelyet Heiter Sándor elnök vezet. Azonban elfogyott a Covid alatt a civil aktivitás és buzgalom, ezért a koordináló szerepet átvállalták. Szeretnék, ha az a civil szervezeti aktivitás, amely látható volt az EKF kapcsán, újból lendületet kapna. Varga Endre szerint ugyanis rengeteg olyan civil szervezet van a városban, amely kifelé nem látszik; most ezek is megmutatkozhatnak.

Amikor egykor életre hívták az eseményt, segítettek egy közösség, a Veszprémi Civil Kerekasztal létrehozásában.

A szervezők kiemelték, a rendezvényt teljes egészében Veszprém vármegyei jogú város támogatja. Varga Endre megemlítette azt is, hogy az aznapi munkát önkéntesek, veszprémi középiskolás diákok végzik majd el iskolai közösségi szolgálat keretén belül. Tavaly 35 fiatal segített, idén ez a szám egy kicsit alacsonyabb lehet. Kiderült még: a Laczkó Dezső Múzeum infrastruktúrával segíti az eseményt.

A színpadi műsorok mellett nem mellékesen a civil szervezetek standjai is várják az érdeklődőket, egyebek mellett kézműves-foglalkozással, játszósarokkal. De lesz bűvészbemutató és városismereti túra is, amely Veszprém jellegzetességeit fogja érinteni. Az estét pedig a Rock-kanok zenekar koncertje zárja hat órai kezdettel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában