2021.10.25. 16:05
Az igen! Szegényekre hagyta milliárdos vagyonát a híres cukorkagyáros
A világhírű torokcukorkákat gyártó cég tulajdonosa alaposan meglepte a fiát, amikor nemrég kiderült, mit tartalmaz a végrendelete: egy centet sem hagyott rá, minden vagyonát szétosztotta.
Forrás: Facebook
A torokcukorkákat gyártó Fisherman's Friend névre keresztelt céget James Lofthouse gyógyszerész alapította az angliai Lancashire-ben 1865-ben, azért, hogy könnyítsen a nehéz körülmények között dolgozó halászok torokpanaszain. A gyógyszer eredetileg folyékony formában segített, majd később átálltak a pasztilla, vagyis mondhatni cukorka formára.
A cég későbbi vezetője, Doreen Lofthouse idén márciusban, 91 éves korában elhunyt, és végrendelete csupa meglepetést tartogatott sokak számára. Úgy döntött, hogy 41 millió fontot, azaz átszámítva 1,7 milliárd forintot meghaladó vagyonát egy jótékonysági szervezetre hagyja, és ebből a pénzből egy centet sem kap fia, Duncan, aki továbbra is marad a cég élén, mint vezető.
Fia az egyetlen, aki nem szerepel a végrendeletében, még a házimunkában őt segítők, a titkárnők és kertészek között is szétosztott 300 ezer fontot, azaz 130 millió forintot, ékszereit pedig menyére hagyta – írta meg a Corriere della Sera nyomán a tenyek.hu.
Bulvár-celeb
- Brutál dögös fotóval jelentkezett Bódi Sylvi, rég láttuk ilyen kevés ruhában
- Nem tagadja Berki Mazsi: ezeket csináltatta meg az arcán
- Reszkess, Bódi Guszti! Megtalálták a sztár kiköpött hasonmását
- Megmutatta: ekkorát nőtt már a TV2 sztárjának babapocakja
- "De én nem szívtam annyit!" Kucsera Gábor bevallotta: kokaint találtak a vérében