Minden, ami szép, dalt fakaszt

A harmincnégy éves irodalmár tagja a Batsányi - Cserhát Művész Körnek, költeményei a Délibáb magazinban és antológiában, a Főnix-dala irodalmi lapban jelentek meg. A Művész Kör pályázatain több rangos díjat kapott, továbbá viseli az Örökös tag címet. Hitvallása: Isten, otthon, család, haza. Középiskolásként ragadott először tollat, komolyabban nyolc éve ír. Gyermekkoráról, kötődéseiről, belső vívódásairól, a számára fontos, vagy felkavaró érzésekről.

A természet éltető energiája

Szívesen emlékszik gyermekkorára. Szüleitől a legfontosabb dolgot kapta, nem volt más dolga, mint gyermeknek lenni.

„Kiültem egy sziklaoromra, és lábat lógatva elmerengtem, miközben a távoli hegyvonulatok, a völgyek, a források, patakok éltető energiája áradt felém.” Nagyapjával járták az erdőt, a levelek között átszűrődő napfény és fuvallat simogatta az arcát, miközben figyelte a mesét. Hallgatta a szú percegését a fában, a szurdokok sikolyát, a szélhárfák hangjait, keresett harmatcseppet a szőnyegek erdejében, a rétek fűszálai között, megízlelte a fűszálat, a szamóca csattanó ízét, a források szomjoltó csókját, rágta a papsajt kalapját, harapta a légbe bújó mannát a medvehagymák erdejében, vadorgonák közelében, ibolyák közt heverve, gombafolyam felett, fenyves mélyén tűlevél közt, hol gyanta csurrant. Az Eperjes zugai és a vén tölgy máig őrzik titkait, melyeket egykor megosztott velük. Úgy érzi ma is, egyfajta érzelmi és fizikális megtisztulás, ha e harmónia része lehet.

„Náddal bélelt kósza szellő susogva lábra kél, Gondos párnán bélelt ágyra réce álma tér Sások lábán lágy fuvallat varangy lármát terít.”

Nem tagadhatja természethez való ragaszkodását, aki így ír a télről: „dér havas ágyát hinti a tél”, vagy a tavaszról: „mikor éledő rügyéből a levélút révbe ér, mikor éltető méhébe szállítja magját a szél, a tavaszt, jaj, de szeretem!”.

Fotó: Müller Anikó Hanga

Egy csepp akarat

Ragaszkodik az ünnepek bensőségéhez, amikor „lelkünkre fektessünk lágy selymet, bársonyt.” Azt mondja, a mai világ egocentrikus, materiális, az emberek elidegenednek egymástól, a fejekben káosz van, nincs összetartás, nemzeti öntudat, a fiatalok fogalomtárából hiányzik a cél, a motiváltság, a közös érdek. Csak meg kell nézni a városokban az emberek arcát, rohannak. Az okosakat félretaszítják az okoskodók, a bölcseket a bölcselkedők. „Hogy ezen lehet-e változtatni? Én egy csepp akarat vagyok. Ha egyetlen emberre sem lennék hatással, akkor is csinálnám, mert különben nem lenne értelme reggel felkelni engem ez visz előre.”

Nagyon szeret beszélgetni idős nagyanyjával, mondja, a régiek bölcsek voltak, de sajnos ma óriási a szakadék a generációk között, pedig hallgatni kellene rájuk, a mai kor kérdéseire is választ kaphatnánk tőlük, ha odafigyelnénk szavukra, mert fontos hatalmat birtokolnak.

„Magaslik felettem századnyi emlék, Felpezsdült vérem szántja testem, És ereim medrét mossa, Sóhajuk lelkemben felkiált, Érzem és hallom őseim szavát”.

Hagyományőrzéssel foglalkozik, jurtát épít, rovásírást tanít. Vallja, a néphagyományokat nem csak megismerni, de átörökíteni is kell. A hazafias szellem mindig erősen élt benne, de sose volt „divatmagyar”. Fontos a gyermekek neveltetése, ezen múlik, lesz-e a magyarságnak jövője.

„Ne hagyd, hogy eltöröljék dicső múltadat! Mesélj gyermekednek, mesélj unokádnak, Hétfejű sárkányokról, hetedhét országról, Tündérországról, aranyalmát termő fáról, Mesélj, ó hiszen az is páratlan kincs, hisz ilyen más népnek nincs.”

A kötetben helyet kapott egy eposz, A bakonyi csikós címmel, melyben egy bakonyi kondás és szép szerelme, Sára megindító történetét olvashatjuk. A harmadik ciklus címe Fájdalmas péntek. Családi kötődés kapcsán eleveníti fel gyermekkora színhelyén, a kis bakonyi településen, Olaszfaluban, az 1945. március végi véres mészárlás, amikor a falut elfoglaló orosz katonák harminckét ártatlan, zömmel fiatal férfit végeztek ki. Hogy miért? A temetésen az egyik orosz tiszt közönyösen azt mondta, háborúban sok minden megtörténik, tévedés is. A történtekről a falubeliek nagyon sokáig beszélni sem mertek. Varga Gábor jelenleg egy nagymérvű regényen dolgozik, mely igaz történetre alapszik. Ars poeticája egy verssora lehetne: „ mert minden, ami szép, bennem fakaszt dalt”.