A hűségkendő

Fájdalmas, megható, lelket emelő élmény volt, függetlenül attól, hogy nem találkoztam vele, akitől nemcsak az ismerősök, a falu közössége búcsúzott. Ott hallottam először a hűségkendőről. A szép, hímzett kendő a házaspárt jelképezte. Egyikük itthagyta a földi világot, a kendőt kettévágták; fele a koporsóra került, a másik felét szépen összehajtotta és hazavitte az özvegy. Azóta derült ki számomra, hogy nem a vallási felekezethez tartozó szokásról van szó. A jelképet Kelet-Magyarországról hozta magával a házaspár. Ők nemcsak a külső szemek szerint éltek úgy, ahogyan egy valódi kapcsolatot elképzelünk: szeretet, őszinteség, tisztelet a másiknak, nekik természetesek voltak az emberi, családi értékek. Abból látszik ez, hogy a mintát továbbadták a gyerekeknek. Azt hiszem, egy ilyen együtt élés nemcsak visszaemlékezve példamutató, nagyon jó lehetett létezni is benne. A maga keresztjét ugyan mindenki megkapja, de mennyire más érezni, tudni azt, hogy nem vagyok egyedül. Szerintem nincs ember a világon, aki ne örülne egy ilyen szeretetteljes kapcsolatnak. Vajon min múlik, hogy lesz-e, van-e részünk benne?