Amikor csillog a szemük

"Nem hagyott békén, hogy tanuljam meg a népi fafaragást. Gyermekkoromban bicskával farigcsáltam - ma is látni a nyomát a kezemen -, fűzfafütyülőt, furulyát, gyermekjátékokat. Akkoriban természetes volt, hogy mindenki kézműveskedik, egymástól örökölték, ellesték a mesterségek csínját-bínját. Jártunk a fonóba, a lányok szőttek, gyöngyöt fűztek, varrtak, a fiúk faragtak, versenyeztek, kié lesz a legszebb, amit a választottjuknak adtak. Régen minden használati tárgyat kidíszítettek, a Kalotaszegre jellemző faragási stílusban, ékrovással, mélyfaragással. Kézügyessége mindenkinek van, mindenki meg tudja tanulni, nem kell ahhoz egyetem, csak akarat."

A mintavilágot gyűjteményekből tanulja, ha hazalátogat szülőföldjére, gyűjti, kutatja a régi, évszázadokkal ezelőtti faragott tárgyakat, ősi mintákat. Rácsodálkozik, gyönyörködik benne, megfaragja, átörökíti az utókornak, de mindig hozzátesz valami egyénit. Két egyforma faragott tárgy nincs.

"A kézművesvilág nagy kincs, meg kell őrizni, ezért kell minél több mintát faragni. Sajnos ebben a számítógépes világban egyre kevesebben foglalkoznak ezzel. A faragásban az alapok vannak, aztán meg virtuóz mozdulatok, mint a néptáncban a legényes, hogy ki tud még egy pontot hozzátenni. A tökéletességre törekszem, egyszer zsűrizésen, tiszta faragásnak nevezték a kezem munkáját."

Farag mindenféle fából, juharból, gyümölcsfákból: körtéből, dióból, cseresznyéből, almából, szilvából, eperből, ezt a Bakonyban szederként említik. Motívumvilága gazdag.

"Faragok rozettákat, melyek egy tárgyon belül is mind különbözőek, életfát, tulipánt. Minden tulipánnak megvan a jelentése, alapban a nőt jelképezi, a zárt a gyermeklányt, a kinyílt az érett nőt, és az sem mindegy, merre hajlik a feje, ha lefele, az a hulló tulipán és a bánatot idézi, annak szomorú üzenete van. A Nap meg a Hold székely jelképek, de a Kalotaszegre is jellemzőek, a szív a férfi, a madár a szabadság, a galamb a szép élet szimbóluma."

Mánya János fafaragó mester: A kézművesvilág nagy kincs, meg kell őrizni, ezért kell minél több mintát faragni. Sajnos ebben a számítógépes világban egyre kevesebben foglalkoznak ezzel. Kézügyessége mindenkinek van, mindenki meg tudja tanulni (Fotó: Penovác Károly)

Munkáival szép szakmai sikereket ért el. A Magyar Kézműves Alapítvány tavalyi Magyar Kézművesség országos pályázatára tékát, bölcsőt, tulipános ládát vitt, a Vajdahunyadvárban állították ki. Az idén egy diófa sámlit és egy új, juhar-bölcsőt szán a kiállításra, mely a Budai Várban lesz.

"Nagy volt az örömöm, mert nem mindenki pályamunkáját fogadták el. Azt a bölcsőt szántam oda, amibe első unokámat, a kis Ninát fektettük..."

Hálával emlegeti mesterét, Kudor Ferencet és nagy elismeréssel beszél a bakonyi faragásról és a szentgáli Szabó Istvánról, aki a bakonyi minták tudója, felsőfokon műveli a faragást és a tanítást, és aki elnyerte a Magyar Kultúra Lovagja címet is. Munkáit nem lakkozza, lenolajat, méhviaszt használ, így azok megőrzik természetességüket. Gyakran jár vásárokra, ahol bemutatókat tart, mindig sokan gyűlnek köré, tanítja a felnőtteket, gyermekeket, fogja a kicsik apró kezeit, irányítja tétova mozdulataikat. Ilyenkor egész nap farag, szeretné, ha minél többen kedvet kapnának tőle.

"A faragás soha nem fáraszt. Megnyugtat. Közben megsimogatom az anyagot, a fa mindig melegséget áraszt. Bárhol vagyok, faragok, kell, lássák az emberek ennek a szépségét, sokan el sem hiszik, amíg nem látják, hogy kézzel készülnek a tárgyaim. Egy vásáron észrevettem, egész nap figyelt egy hölgy, később kiderült, amerikai, este visszajött és megvette az újságtartót, ami a szeme láttára készült, elmondta, első ránézésre azt hitte, modern gépekkel készítem tárgyaimat és nem kézi faragással."

Készít tányérokat, mécsestartókat, tükröket, palacsintaforgatókat, tékát, bölcsőt, tálasokat, kereszteket, valamint egyedi kérésre más ajándéktárgyakat is.

"Élmény számomra, amikor kézbe veszik az alkotásomat, és látom az emberek örömét. Én mindig az emberek szemét figyelem és nagyon jó érzés, amikor látom, hogy csillog a szemük..."