A túlérdemelt Oscar

Egy barátnőmmel néztem meg annak idején a mozit, aki ráadásul színpadi ember, és be kell valljam, rendszerint lehurrog a választásaim miatt. A mindenség elmélete azonban nála is betalált, egymás mellett pityeregtünk a moziban. A teremből kifelé jövet azt mondta: tudod Te, hogy mi munka van abban, hogy valaki ilyen aprólékos részletességgel kidolgozzon egy szerepet?

Az az igazság, hogy nem, egy percig sem gondoltam erre, a 33 éves brit színész ugyanis tökéletesen elhitette velem, hogy az általa megformált karakter az ő alapállapota. Olyannyira, hogy egyfolytában attól rettegtem, mikor hal meg a főhős, pedig elvileg tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni.

A Stephen Hawking angol elméleti fizikus életét bemutató film nem a világot meghódító tudós munkásságát helyezi a középpontba. Inkább a főhős érzelmi életét, személyiségét igyekeztek bemutatni az alkotók. Hawking humorát megőrizte a filmbeli karaktere is, ami főleg abban nyilvánul meg, milyen öniróniával képes elviselni motoros neuronbetegségét, mely először tolószékbe kényszeríti, majd az alapvető kommunikációban is akadályozza.

Feleségével való viszonya nagy hangsúlyt kap a moziban. Az asszony élete is szépen körülrajzolt, aki betegségének első perceitől segíti férjét a mindennapi életben. Közben pedig lassan, éppen a férfi szeme láttára tűnik el saját nőiességének megélése, amit persze egy másik férfi vissza is hoz. Hawking jellemét még ebben a versenyhelyzetben is szuperlatívuszokban ábrázolják. A tudós maga egyébként egyszer azt nyilatkozta: az egyik legnagyobb rejtélynek a nőket tartja, érti az univerzumot, de a nőket nem.

Valószínűleg Eddie Redmayne-től sem áll messze a humor, első Oscar szobrocskája átvételekor ugyanis az színész díjára utalva feleségének azt mondta: készüljön, mert egy új pasas költözik be hozzájuk.