A csillagszemű juhász

Minden ember mondta, csak a csillagszemű juhász nem akarta sohase mondani. Megtudta ezt a király, megharagudott, s maga elé hívatta a juhászt.

– Mondd mindjárt: adj’ isten, egészségemre! – szólt rá.

– Adj’ isten, egészségemre!

– Nekem, nekem, te gazember! – kiabált a király.

– Nekem, nekem, felséges uram – válaszolt a juhász.

– De nekem, énnekem! Mondd azt tüstént, hogy adj’ isten, egészségére!

– Nem mondom biz én addig, amíg a királykisasszonyt hozzám nem adják feleségül.

A királykisasszony is ott ült a szobában. Megtetszett neki a bátor legény, s nem mondta, hogy nem megy hozzá. De bezzeg a király nyomban megparancsolta, hogy vessék a juhászt a fehér medve tömlöcébe.

Megfogták a darabontok, s belevetették. De mikor a medve meglátta a csillagszemét, a tömlöc legtávolabbi szögletébe kucorodott. Jön reggel a hopmester, hogy összeszedje a juhász csontjait, hát látja, hogy biz annak kutya baja. Felvezette a királyhoz.

– Te gazember, most közel voltál a halálhoz, mondod-e, hogy adj’ isten, egészségemre?

De a juhász csak azt mondta: – Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül.

És a király megparancsolta, hogy vessék a juhászt az óriás sündisznók tömlöcébe. Be is vetették, de amikor betették utána az ajtót, a juhász elővette a szűre ujjából a furulyáját, s olyan szépen fújta, hogy a sündisznók táncra perdültek. Reggel a hopmester eljött megnézni, hogy maradt-e valami a juhász csontjaiból. Csodák csodája, a semmi baja nem volt. Mit volt mit tenni, felvezette a juhászt a királyhoz.

– No, gazember, most közel voltál a tíz halálhoz, mondod-e már, hogy adj’ isten, egészségemre?

– Nem félek én száz haláltól sem, csak akkor mondom, ha a királykisasszonyt nekem adják feleségül.

– Eredj hát száz halálba! – kiáltott nagy haraggal a király, s megparancsolta, hogy vessék a juhászt a kaszásverembe.

El is vitték, de mielőtt bevetették volna, arra kérte a juhász őket, menjenek ki egy kicsit, míg ő belenéz a verembe, talán meggondolja magát.

A darabontok kimentek, ő pedig felállította a verem mellé a fokosát, ráakasztotta a szűrét, a tetejébe tette kalapját s kikiáltott a darabontoknak, hogy nem gondolta meg magát. Azok bevetették a szűrt meg a kalapot, s észre sem vették, hogy a juhász maga ott maradt az egyik szögletben a sötétben.

Másnap jön a hopmester a lámpással, hát majd hanyatt esett, mikor meglátta a juhászt elevenen. Felvezette a királyhoz.

– No, most már száz halálban voltál, mondod-e már, hogy adj’ isten, egészségemre?

De a juhász csak azt felelte: – Nem mondom én addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.Látta a király, hogy elpusztítani nem tudja, befogatott a hintóba, maga mellé ültette a juhászt, s elhajtatott az ezüsterdőbe. Ott azt mondta neki: – Látod ezt az ezüsterdőt? Neked adom, ha azt mondod, adj’ isten, egészségemre!

– Nem mondom én addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül.

A király elhajtatott az aranyvárhoz. Ott azt mondta: – Látod ezt az aranyvárat? Neked adom az ezüsterdőt, aranyvárat, csak mondd azt nekem, adj’ isten, egészségére!

– Nem mondom, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül!

Odébbhajtattak a gyémánttóhoz. Ott a király azt mondta:

– Látod ezt a gyémánttavat? Neked adom az ezüsterdőt, aranyvárat, gyémánttavat, csak mondd azt nekem: adj’ isten, egészségére!

– Nem, nem, nem mondom addig, amíg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül!

– Isten neki, hozzádadom a lányomat, de akkor aztán mondd nekem igazán, hogy adj’ isten, egészségére!

– Mondom én, persze hogy mondom, miért ne mondanám!

A király ennek nagyon megörült, s kihirdette, hogy örüljön az egész ország népe, mert a leánya férjhez megy. Tartottak aztán olyan lakodalmat, hogy az egész országban mindenki evett, ivott, táncolt. De a király házánál volt a legnagyobb vigasság, a legjobb banda ott húzta, a legjobb ételeket ott főzték. Hát amint a vőfély felhozza a tormás disznófejet, s a király maga elé vette a tálat, hogy mindenkinek a részét kiossza, egyszerre csak nagyot tüsszentett az erős tormától.

– Adj’ isten, egészségére! – kiáltott a juhász legelőször, s a király ezen úgy megörült, hogy menten lefordult a székről. Akkor a csillagszemű juhász lett a király. Igen jó király lett belőle, sohasem terhelte a népét azzal, hogy kedvük ellenére jót kívánjanak neki, mégis jót kívántak neki, mert igen szerették.