Kultúra

2015.11.07. 10:23

Míves remekek tárlata

Balatonalmádi – A Balaton régióban alkotó mesterek munkáit bemutató népművészeti kiállítás nyílt Mesterművek címmel a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban.

Marton Attila

A tárlat a Herman Ottó Intézet vezetésével futó országos program részeként nyílt meg. Horváth Viola, a projekt szakértője köszöntőjében hangsúlyozta, a tárlat különlegessége, hogy a Balatonhoz és vonzáskörzetéhez kötődő mesterségeket és a régióban alkotó mesterek munkáit fogja össze. A Napló kérdésére elmondta, a kiállításon a Keszthelyi Népművészeti Alkotóház mellett három Somogy megyei és négy Veszprém megyei műhely, valamint tizenegy egyéni alkotó munkáját mutatják be. A tárlaton a térségre leginkább jellemző mesterségek – csipkeverés, hímzés, fafaragás, szőnyegszövés, gyöngyfűzés, lószőrékszer, kéregfaragás, nemezelés, kosárfonás, fazekasság – remekei láthatók.

Tömör István, Balatonkenese polgármestere megnyitójában kiemelte, a magyarság hagyományainak és szokásainak átadása kulcsfontosságú a fiatalabb nemzedékeknek, a kiállítás ehhez járul hozzá.

A csütörtökig látható tárlat – amelyet később Marcaliban, Keszthelyen és Balatonkenesén is bemutatnak – megnyitóján közreműködtek a Botorka Táncegyüttes tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!