Varjú- és medveünnep

Rutkay-Miklián Eszter mondta ezt a Reguly Antal Múzeumban tartott rokon népek napján. Az intézmény igazgatója zsúfolt teremben mutatta be a finnugor népek VI. világkongresszusa alkalmából megjelent, a finnugor nyelvrokonságot szemléltető interaktív cd-t. Hamarosan rátért az est különleges vendégének, Raisza Bargyinának, az első manysinak a bemutatására, akivel a zirci emberek találkozhattak. Raisza Bargyina az Ob partjáról érkezett ide, és mesélt magáról. Apja halász volt, mint a manysi férfiak általában, az anyja otthon, a család fenntartásában, a gyermekek nevelésében dolgozott, mint a nyanysi nők általában. Élete ugyanúgy indult, mint nyolc testvéréé. Azonban a gyermekek közül csak öten érték meg a felnőtt kort, mára pedig csak ketten vannak életben, Raisza és egy bátyja.

Raisza messze került szülőföldjétől, képességeinek és szerencséjének köszönhetően Leningrádban tanulhatott, ahol az északi kis népek tanítóit képzik. Mikor az iskolát bejezte, csak hét hónapig taníthatott, mert elvitték a hanti-manysi rádióba, hogy anyanyelvi műsort vezethessen. Nem véletlen, hogy erre a feladatra őt választották, mert a manysik közül egyedül neki volt meg ehhez a megfelelő végzettsége. A hivatalos statisztika szerint népe lélekszáma tízezer körül van, ám a manysi nyelvet valójában hozzávetőlegesen csak 900-an beszélik.

Az ősi életformát élő nép égészen a 60-as évekig élt elszigetelten, sem a cári, sem a kommunista önkény nem jutott el hozzájuk, még a közigazgatás és a vallás is csak alig. Ezért tudták megőrizni ősi életformájukat és természetvallásukat. Ekkor azonban kőolaj- és földgázlelőhelyet fedeztek fel a földjükön, és beáramlott hozzájuk a civilizáció. Noha viszonylag hamar elkezdődött a védelmük, de a hivatalos intézkedések sem tudták megvédeni őket az asszimilációtól. Szokatlanul nagy néptömeg áramlott be a területükre, a hantik és a manysik találkoztak a civilizációs ártalmakkal - eltávolodtak az ősi életformájuktól és természetvallásuktól -, keveredtek az idegen népekkel.

A kapcsolatokban, házasságokban ők számítottak az elmaradottaknak, a tudatlanoknak, mivel nem ismerték az úgynevezett civilizációs vívmányokat. Így már a második generációkban eltűnt a nyelvük, a pár évtizede még gyakorolt ősi mítoszaik feledésbe merültek. Raisza egyszerű szavakkal mondta el a meglepő igazságot - Rutkay-Miklián Eszter tolmácsolt neki -, ha Reguly Antal és az őt követő magyar kutatók (például Hajdú Péter) nem gyűjtik össze a hantik és a manysik néprajzi és nyelvi értékeit, ma már eltűntek volna.

 
Raisza ezért határozta el, hogy könyvet ír a népéről, pontosabban mindent leír egy könyvbe, ami még megmaradt belőlük: a nevüket, a felmenőiket, a családi kapcsolataikat, védőszellemeiket, melyeket egy-egy állat testesít meg, például a béka, a medve vagy a macska, és az ünnepeiket. Utóbbiak közé tartozik a medveünnep. Ez nagyon fontosnak tartották, mert a medve a legerősebb állat és egyben a legerősebb szellem. A varjúünnepet tavasszal tartották, mikor a varjak délről visszajöttek északra, mert ott a hazájuk, mint a manysiknak. Mire ez az ünnep véget ért, eljött a tavasz is, a manysik és varjak közös tavasza. 

 
Rutkay-Miklián Eszter és Raisza Bargyina a közönség kérésére összeszedett néhány szót, amely a magyar és a manysi nyelvben még ma is hasonló hangzásban van jelen. Ezek elsősorban azok a tárgyak vagy fogalmak, melyek már az együttéléskor is jelen voltak életünkben. Ilyenek például a hal - hul, víz - vit, ló - lou, hattyú - hoden, kutya - ab. (Utóbbiban a ma már egyre archaikusabbá váló eb szavunk fedezhető fel.)