Több évtizede mesél - Interjú Farkas Bertalannal

- Megállítják még az utcán, kérdezik még az emberek, hogy milyen volt az űrben?

- Nagyon sok kedves ember van, aki odahozza az unokát és azt mondja, hogy itt van a bácsi, aki a világűrben járt és persze van az a korosztály, aki csak a szüleitől vagy a tanárától hallott minderről. Találkozom emberekkel, akik először lehet, hogy nem is tudják, hogy honnan vagyok ismerős, de megnéznek, elgondolkodnak. Ilyenkor rájuk mosolygok, ezzel jelzem, hogy igen, én vagyok. Hát 34 év nem múlik el nyomtalanul. Az emberek néha azért nem ismernek meg, mert még mindig a szkafanderes Farkas Bertalant látják maguk előtt.

- Élvezi még ha megszólítják, meg tud még hatódni?

- Nem kérdés, hogy élvezem - e, az életem erről szól.

Fotók: Stiger Ádám

- Tehát minden nap emlékeztetik arra, hogy mekkora dolog történt Önnel..

- Igen, ez biztos. Az ember többsége, akikkel beszélgetek azt mondja, hogy ne foglalkozz azzal, hogy éled  te meg, vagy a politika, hogy éli meg az életedet, neked azzal a gondolattal kell megbarátkoznod, hogy Te az emberiség történetébe beírtad magad mint az első magyar űrhajós. Egy nemzet számára az első mindig sokat jelent.

- Önnek fontos egyébként, hogy mint első, sok helyre eljusson, akár ilyen kis falvakba is mint Paloznak és elmondja az élményeit?

- Ezt nem lehet másképp csinálni. Most az előadás után idejött három fiatalember. Az egyik azt mondta, hogy nagyon köszöni, hogy találkozhatott velem, vagy egy hölgy, aki azt mondta, hogy ő nem is hitte, hogy valaha kezet tud velem fogni. Ezek azért jó dolgok. Nem hiszem, hogy mindig csak egy nagyvárosban és több ezer fős csoport előtt kell beszélni, hanem ilyen kis településen is nagyszerű emberek vannak, akik érdeklődnek, kíváncsiak.

- Hogy dolgozza fel ezt a hihetetlen érdeklődést ami ma is körülveszi? Mert szerintem ez egy óriási lelki teher is lehet..

- Az első időben lehet, hogy az volt. Aztán miután Japántól Brazíliáig ezzel az érdeklődéssel találkoztam, rájöttem, hogy ez nem teher, hanem egy olyan házi feladat, amivel meg kell birkóznom. Ugyanez van a többi űrhajóssal is, mi egymás között mindig megbeszélünk mindent.

- Ezért fontos gondolom, hogy tartsák a kapcsolatot...

- Igen ezért nagyon fontos.

- Hogy csinálja, hogy több évtizede meséli az élményeit és még mindig érezni az előadásában a lelkesedést?

- Mindig más a hallgatóság, más kontaktus van, másképp néznek az emberre. Voltak már olyan kérdések, hogy miért nem lettem pedagógus például. De én focista és mérnök akartam lenni, aztán meg pilóta.

- Van most két viszonylag friss amerikai film az űrutazásról, a Gravitáció és a Csillagok között. Látta őket?

- A Gravitációt még nem láttam, de megvan dvd-n, meg fogom nézni. Amikor kint voltam Amerikában beszéltem űrhajós kollégákkal erről, és azt mondták, hogy " Berci, hát ez a közönségnek készült.." A filmben biztos profi módon sok mindent megoldottak, de azért a kutatás -űrrepülés nem erről szól. Tehát a filmben olyan elemek is vannak, amelyek szinte elképzelhetetlenek.

- Az utazások, előadások teszik ki a hétköznapjait?

- Nagyon sokat vagyok külföldön és ennek örülök. Most jöttem haza Bécsből, előtte voltam Ukrajnában, Kínában, Bulgáriában és sok más helyen. A számos meghívásnak eleget kell tenni, külön öröm, hogy ahova megyek, oda általában visszavárnak.