Sorsok, keresztek, virágok

Eddig nem gondoltam bele, mi a magyarázata annak, hogy nem csak az eltávozottak emléknapján, de egész évben kerülnek friss virágok a kovácsoltvas korlátra, és előtte szinte folyamatosan égnek a mécsesek.

A kivándorlás nekem anyai nagyapámat juttatja eszembe, az egyenes tartású, szép bajuszú magyart, aki huszonévesen Ferenc József trombitása volt. Megismerte, megszerette Farkas Máriát, majd összeházasodtak, és ahogy bővült a család, arra gondolt, szerencsét próbál Amerikában. Amikor először kiment, négy kicsi gyereket hagyott a feleségére, aki töretlen hittel várta vissza őt. János visszajött, a négy, már nagyobbacska gyermek mellé született újabb négy, ő pedig, mivel nem látta biztosítva a család megélhetését, megint hajóra szállt. Visszajött, fújtak a fényes szelek, indult a békekölcsön.

Nem meglepetés, az lett a vége, hogy mivel a kölcsönt nem fizették vissza, az összes pénz elveszett, amit nagyapám Amerikából hozott a családjának.

illusztráció: archív

Erre gondoltam a buszon, amikor Magdika ült mellém. Arról beszélt, hány sírra kell még virágot, koszorút vennie. Tudom, hogy több éve nyugdíjas, és látom a könnyeit.

– Amíg élek, gondozom a dédszüleim sírját, gyertyát gyújtok a kivándorlási keresztnél. Édesapámat a dédszüleim nevelték. Alig volt pár hónapos, amikor az apukája, az én nagyapám, akit soha nem láttam, elindult Amerikába. Egy évvel később, édesapám csak másfél éves volt akkor, az anyukája, az én nagyanyám is elment a férje után. Három gyerek maradt a nagyszülőkre, apám és két, kicsit nagyobb nővére. Arról a napról a szomszéd mesélt nagymamámnak: édesapám, az akkor másfél éves kisfiú a házuk előtt játszott a porban. Anyukája pedig úgy indult útnak, hogy rá sem nézett, csak a szomszédasszony csodálkozására adott egy puszit a kisfiának. Ettől kezdve édesapámat és nővéreit a nagyszülei nevelték. Érkezett hír arról, hogy ott messze, Amerikában született még négy testvér, de azokhoz, akiket itthon hagytak, soha nem tértek vissza. Az apám már kilencvennégy éves volt, amikor a kint született testvérek egyike kivitette apukámat egy rövid időre. Az volt sok évtized után az első és egyben utolsó találkozásuk. Ha ránézek a kivándorlási keresztre, mindig eltölt a hála a dédszüleim iránt, akik az én drága édesapámat felnevelték. Ezért megyek most a piacra. Halottak napjára veszek nekik virágot.