Hírek

2013.07.04. 09:41

Ez nem a "Szedd magad?" - Heten lopták a meggyet

Egy hét tagú csapat tagjait érték tetten egy felsőörsi gyümölcsösben meggylopás közben. Mint később kiderült, lekvárfőzéshez is kellett volna a gyümölcs...

veol.hu

Egy meggytermesztéssel és- feldolgozással foglalkozó cég ügyvezetője értesítette július 2-án a rendőröket, hogy a felsőőrsi gyümölcsösben hét ismeretlen férfit ért tetten, amint engedély nélkül szedik a meggyet a fákról.

 



Fotó: VMRFK



A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a sértett a gyümölcsösben meglepetésére azzal szembesült, hogy két sorban három, illetve négy férfi bottal veri a gyümölcsöt a fákról. A két gépkocsival érkező társaság a meggyet ponyvára gyűjtötte, majd ládákba rakta. Az ügyvezető kérdésére az ismeretlenek arra hivatkoztak, hogy tudomásuk szerint „Szedd magad!” - akció van a bekerítetlen területen.

 

 

A három- és négyfős társaság tagjai a számonkérés ellenére bepakolták a gyümölccsel teli ládákat a gépkocsikba és elhajtottak a helyszínről. Az egyik csapatnak a sértett állta útját saját gépkocsijával, a társaság másik részét pedig a kiérkező rendőrök fogták el. Ezt követően mind a hét személyt előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Elszámoltatásukkor elmondták, hogy az eltulajdonított meggyet saját részre - többek között lekvár készítéséhez - akarták felhasználni. A két gépkocsiból közel 370 kg meggyet foglaltak le a nyomozók.

 

S. Antal 46 éves, Á. István 51 éves, K. Lajos 46 éves, valamint R. Gyula 45 éves, R. Károly Richárd 19 éves és F. Dániel 27 éves enyingi lakosokkal szemben - szabadlábon hagyásuk mellett - a B­alatonalmádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást lopás vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!