Jószívűségünkkel könnyen megjárhatjuk

2024.05.08. 13:00

Furcsa sztori még furcsább csavarral

Megragadni minden lehetőséget, kihasználni ismerősök-vadidegenek jóindulatát – s felhasználni ehhez a közösségi médiát. Nagyjából így lehetne összegezni e minapi furcsa sztori lényegét, ami azért érdekes, mert a végén lesz benne egy csavar – s ez árulkodik róla, mi folyik itt!

Benkő Péter

Ismerősöm délután öt óra körül küldött egy chatről készített fotót, amit vágva be is mutatunk. A történet pedig röviden az, hogy egy vadidegen, az ország távoli pontján (?) élő hölgy élelmiszercsomagot kér tőle, később már készpénzről esik szó. Nyilván tudjuk, mi a lényeg, nem is ez az érdekes, hiszen mindennaposak a hasonló üzengetések, sok a furcsa sztori.

A furcsa sztori mindennapos, ez mégis különleges
A furcsa sztori mindennapos, ez mégis különleges
Fotó: Benkő Péter/Napló

Az viszont – és itt jön a csavar – igencsak meglepő volt, amit válaszoltam ismerősöm kérdésére: a meg nem nevezett profilról tőlem egy órával korábban szóról szóra hasonló élelmiszercsomagot és pénzt kért ugyanez az illető.

No, úgy látszik, a közösségi felületeken nincsenek határok. Valaki gondol egyet, megkeres vadidegen embereket, s akkor már ismerőseiket is. Megint azt írom, mint múltkor, a nagy számok törvénye alapján egy (vagy több) hirtelen ismerőssé vált, amúgy vadidegen embernek megesik a szíve. Kérdés itt is az, mi a magát nehéz helyzetben lévőnek kiadó hölgy célja.

Ne menjünk el addig, hogy ez kiderüljön, jószívűségünkkel könnyen megjárhatjuk! Nem győzzük hangsúlyozni...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában