Hírek

2013.11.11. 17:05

Elküldenék a református lelkészt

Alsóörs - Információink szerint az Alsóörs-Lovas Református Társegyházközség presbitériumának vasárnapi ülésén kezdeményezték a lelkipásztor elhelyezését az egyházkerületnél máshová.

Győrffy Árpád

A helyi konfliktusról először maga a lelkész, Rásky Miklós írt szerkesztőségünknek a múlt héten annak kapcsán, hogy az idén nem kérték fel az alsóörsi Márton-napi ünnepségen a bor megáldására.

"A tavalyi iskolaátvétel súlyos problémákat és indulatokat hozott felszínre, amelynek következtében mind az alsóörsi mind a lovasi önkormányzat állampolgári véleményformálás miatt "hajtóvadászatot" indított és folytat ellenem és családom ellen, és ennek szerves része, hogy a közösségi alkalmakon személyem nem kívánatos, az egyházi szolgálatokra pedig nem kérnek fel, azokra nem tartanak igényt. Teszik ezt a református közösség és a református hívők többségi véleménye ellenére is" - írta akkor Rásky Miklós.

A dudás freskójáról nevezetes alsóörsi református templom - a következő hetekben dől el, ki hirdeti az igét a szószékről a jövőben (Fotó: Győrffy Árpád)

A lelkipásztor küldeményéhez csatolta Hebling Zsolttal való levélváltását is, amiben a polgármester a Márton-napi áldással kapcsolatban az alábbiakat közölte: "Kedves Miklós! A kialakult helyzetre és a függőben lévő eljárásra tekintettel az idén köszönettel nem tartunk igényt a szolgálatra."

A vasárnapi presbiteri gyűlésről kapott hírek alapján megkerestük a polgármestert, aki maga is tagja az egyházközség vezetőtestületének. Hebling Zsolt megerősítette, hogy különböző panaszok alapján a Dunántúli Református Egyházkerület vezetője, Steinbach József püspök vizsgálatot rendelt el. Nem cáfolta azt az értesülésünket, hogy a presbiterek vasárnap többségi döntéssel kezdeményezték az egyházkerületnél Rásky Miklós elhelyezését a gyülekezettől. Ugyanakkor több információt csak az eljárás lezárulása után ígért. Rásky Miklós ugyancsak a vizsgálat végén akar bővebben nyilatkozni a sajtónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!