2024.05.08. 07:00
Folytatódik a pápai sétálóutca rekonstrukciója
Haladunk, ahogy erőnkből futja – így fogalmazott Áldozó Tamás polgármester a Kossuth utca jelenleg is zajló felújítása kapcsán. A sétálóutca szebbé tétele mellett folyamatosan kátyúznak az utakon, és a településrészeken járdafelújításokat végeznek.
Épülnek a növénykazetták a sétálóutcán Fotó: Haraszti Gábor
A Kossuth utcai beruházás keretében az Eötvös és Rákóczi utca közötti szakasz újul meg, emellett két ágyás szegélyének készítését is megkezdték a kivitelezők.
– Lehet, hogy nem úgy haladunk, ahogy egyesek kívánják, de lépésről lépésre épül és szépül a sétálóutca, elég csak a már elkészült szakaszt megnézni, hogy milyen impozáns látványt nyújt a zöldülő növényzettel. Ezt kívánjuk és fogjuk is folytatni – mondta a városvezető, aki szólt a járdafelújításokról is. Mint mondta, Borsosgyőrön a Kökény és Nyárfa utca után a Laki utcában 545 méter hosszan rakja a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. építőipari csoportja a térköveket, ezután Tapolcafő, majd Kéttornyúlak következik.
A polgármester kiemelte, az útfelújítási, útkarbantartási munkálatok is jó ütemben haladnak, a Pápai Városfejlesztő Társaság kezelésében lévő utak közül a Bocsor utcában és a Celli úton is elvégezték a kátyúzást, a felújítás során egyébként 500 négyzetméter felületű kátyút javítanak ki.
– A pápai utak nagyjából olyan állapotban vannak, mint a magyarországi utak általában, kivételt képeznek ez alól a Modern városok programban szereplő nagyvárosok. Néhány fontos beavatkozást a nagy forgalmú utakon saját erőből is el tudtunk végezni, gondolok itt a Dózsa György utcára, a Gróf útra, a Juhar utcára vagy épp a Kopja utcára – tájékoztatott Áldozó Tamás.