Zámbó Zoltán: Útravaló egy szebb élethez

Zámbó Zoltán mindemellett vallja, hogy sokat tehetnénk Földünkért, ha változtatnánk például a temetkezési szokásainkon. A nyugdíjazás előtt álló középiskolai tanár lelkes környezetvédő és erre buzdítja tanítványait is.

- Tömegközlekedéssel utazom, hogy ne szennyezzem a környezetet. Keresem a szelektív hulladékgyűjtőket, textil táskával megyek vásárolni. A felesleges elemeket és a gyógyszereket speciális gyűjtőbe, illetve a gyógyszertárba viszem, a zöld hulladékot komposztálom – sorolja. Azt mondja, diákjai sok mindenben követik a példáját, és értékelik, ha van véleménye a világ dolgairól, ha a trendtől eltérő véleményét meri vállalni.

- Érdeklődő korban vannak, szívesen hallgatják az érdekes történeteket arról, hogy miként éltek az emberek hazánkban régen és hogy ma mit tehetnek magukért, a környezetükért. Szeretettel kell nevelni őket, akkor hallgatnak ránk, annál is inkább, hiszen sokan otthon alig beszélgetnek a szülőkkel, kevés előttük a jó példa. Az egyik alsóbb éves kislány azt mondta a múltkor, hogy nem volt otthon mit ennie, el kellett volna menni a nagymamához ebédre. Csakhogy ott nincs wifi, ezért inkább aznap nem evett ebédet. Így a beszélgetés is elmaradt a nagymamával, pedig keveset tudnak a világról. Igyekszem tágítani a horizontjukat, mert azt hiszik, hogy a világ mindig ilyen volt és így is fog működni, nem tudják, hogy fel kell készülni a változásokra, ahogy gyakran tetteik súlyáról sincs fogalmuk. Sok gyerek burokban él, elkényeztetve, miközben a szülő még takarít is utánuk.

Zámbó Zoltán igyekszik óvni környezetét, erre buzdítja diákjait is

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Van akinek azt sem tanítják meg, hogy kivegye a nehéz táskát az idős néni kezéből – mondja Zámbó Zoltán. Nincsenek ugyan gyermekei, de diákjait szinte a sajátjaiként szereti. Immár harmincnyolc éve tanít, az utolsó osztálya idén elballag , ő pedig rá egy évre nyugdíjba megy, de addig is jó példával jár elöl, amikor lekapcsoltatja a gyerekekkel az égve felejtett világítást, összetapostatja velük a műanyag flakonokat, és elmagyarázza, hogy mit kell tenniük, ha egy, az utcán fekvő embert látnak. Az immár négy kötetes szerzőként is ismert tanár elveit részletesen kifejti könyveiben. A legutóbbi, tavaly megjelent kötetben azt taglalja, hogyan élhetnénk úgy, Istennek is tetsző módon, hogy Földünk is megmaradjon.

- Nyomaszt a temetőkben a sok kő, beton, márvány. Lebetonozzák a sírokat, hogy ne kelljen gondozni azokat. Művirágokkal, életidegen anyagokkal vannak tele a temetők. Az élettelen környezet elveszi a helyet a településektől, a természettől. Ráadásul gyakran szeméthegyek bűzlenek a temetőkben, illetve azok környékén. Márpedig a halál nem megsemmisülés, hanem átmenet egy másik létformába. A temetőnek ezt kellene képviselnie. Természetbe simuló, füves, virágos temetők kellenének, amelyekben csak egyszerű fatáblák jeleznék, hogy ott valaki testét eltemették.

A gyeptéglákat csak felszednék és visszatennék, hogy ne sérüljön a környezet. Hazánkban van már hasonlóra példa: egy erdőben lebomló urnákban temetik el a hamvakat. -Ezzel sem értek teljesen egyet, ugyanis a hamvasztáshoz rengeteg energia kell, szennyezve ezzel a környezetet. Lebomló koporsókban kellene temetkezni – véli a szerző. Azt mondja, teóriáival ismerősei, kollégái közül is sokan egyet értenek, de nézeteit szélesebb körben is terjeszteni kívánja.. Természetesen diákjaival szintén megosztotta véleményét. Ballagó diákjainak ajándékként egyik korábbi kötetét szánja útravalóul, remélve, hogy valamelyest ezzel is hozzásegíti őket egy boldog élethez.