2016.10.31. 16:50
Négy autó ütközött – többen megsérültek (frissítve)
Négy személygépkocsi ütközött össze hétfőn Nemesvámosnál, elsődleges információnk szerint ketten sérültek meg.
Helyszíni információnk szerint a baleset ott történt, ahol Nemesvámosnál a kerékpárút keresztezi a főutat, a gyepmesteri telep felé vezető lehajtónál, Nemesvámos felől áll a kocsisor.
Aki teheti, kerülje el a környéket, mert legalább két órán át tart a helyszínelés. Jelenleg úgy tudjuk, ketten könnyebben, kettes súlyosan sérültek meg, őket a mentők kórházba szállítják.
A nemesvámosi balesetből három sérültet szállítanak a mentők kórházba, közölte érdeklődésünkre Orosz Péter megyei mentésvezető.
A helyszínen azt láttuk, a tűzoltók is dolgoznak a mentésnél.
Úgy tudjuk a Veszprém felől érkező jármű eddig ismeretlen okból átsodródott a szemben levő sávba, és ott nekiment kettő járműnek, akik Nemesvámos felől érkeztek. Az ütközésben ezután a járművek nekimentek egy újabb autónak. A balesetnél majdnem érintett lett egy ötödik jármű is, mely szintén Nemesvámos felől jött, de ennek szerencsére csak a visszapillantó tükre tört le.
Mindemellett a kerékpárútnál várakozott egy család is, mert ők szerettek volna gyalog átkelni az úton, nekik is hatalmas szerencséjük volt, hogy nem csapódott nekik egyetlen jármű sem.
A járművek nagyon összetörtek az ütközésben.
19:50 körüli időben feloldották az útzárat.