Hírek

2013.03.17. 13:16

Mérlegen a gyepmesteri telepek

Ajka, Balatonfüred, Tapolca és Veszprém önkormányzati telepein beszélgettünk a körülményekről, a működésről, az állatok kihelyezéséről, állatkínzásról, és a kötelező chipelés előnyeiről, a gyepmesteri feladatokról, legszebb és legmegrázóbb élményekről.

Kovács Erika

- Éppen mentettünk nemrég Halimbán. Borzalmas állapotban lévő kutyusokat hoztunk el egy háztól - mondta Németh Nóra, az állatvédőrség helyi vezetője. Emlékezetes a tavalyi súlyos állatkínzás az ajkai telepen, amikor németjuhászok haltak éhen és szomjan, amit az állatvédőrség hozott nyilvánosságra. A történtek miatt az önkormányzat szerződést bontott a régi gyepmesterrel. A megbízott, ideiglenes felelős Antal Laura, szintén az állatvédőrségtől. - A gyepmesteri feladatra kiírt önkormányzati pályázatra jelentkeztünk. Abban bízunk, hogy mi nyerjük meg - mondta Nóra.

A telepen nagy változások történtek. Az alapos takarítás után kizárólag kutyatápot esznek a kutyusok, ételmaradékot már nem etetnek. Új kutyaházakat kaptak, támogatásból vettek gyepmesteri autót, amit felszereltek. Rendszeresen kapnak adományokat, főleg ennivalót. Vannak már osztrák támogatóik is. Fiatalok rengeteg holmit hoztak Ajkára. Ottani magazinjukban hirdetik majd az itteni kutyusokat. Elindultak a külföldi örökbe fogadások. Most 13 kutya van a telepen, állandó a telt ház, folyamatos az állatorvosi ellátás. Egyesületet hoztak létre Bakonyi Állat- és Természetvédő Egyesület néven, ami bejegyzés alatt áll.

- A balatonfüredi telepen nyolc kennel található - tudtuk meg Szabó Sándortól. Évente 70-90 négylábú kerül ide, változó állapotban, a zöme helyből és a környékről. Tavaly több kutyát fogtak be, mint korábban, számuk idén valószínűleg tovább nő a chip meg az ebadó miatt. A telepen a kutyusok addig maradnak, amíg új gazdák vagy állatvédők be nem fogadják őket. Altatás tavaly nem történt. A befogásokat nyilvántartják, és közlik honlapokon az adatokat. Az állatkínzásról Sándor elmondta: sok szülő tiltja az állattól gyerekét, és így kialakul egy ellenséges kapcsolat ember és állat között. Fontos lenne, ha már a kisiskolások megismernék az állatok értékét, védelmét. Az emberek nagy része felelőtlen, inkább kidob egy állatot, mint elhelyezné. Az illetékes hivatalok elnézőek.

Antal Laura az ajkai gyepmesteri telepen a megmentett kiskutyákkal. Mára sokkal jobbak a körülmények (Fotó: Gáspár Gábor)

- Sosem felejtem el, amikor egy vadász a ketrecbe zárt kutyát lelőtte. A kutya szemében az értetlenség, beletörődő lemondás, a mélységes fájdalom látszott, kérdőn nézett gazdájára: ezt érdemlem a szeretetemért, a hűségemért, az önzetlenségemért? Legmegrázóbb az volt, amikor elütöttek egy kutyát és a társa ott feküdt mellette, a két lábát rátette a halott állatra, nem törődve a mellettük elzúgó járművekkel őrizte, védte őt. A legszebb emléknek tartom, amikor egy kutyust elajándékoztunk egy új gazdinak, majd visszajött és várt a gyepmesteri telepen. Jó kondiban, új nyakörvvel a nyakán, látszott, hogy szerették, gondoskodtak róla, mégis engem választott - emlékezik jó szívvel Sándor.

- A tapolcai telepre helyből és a környékről találnak menedéket az állatok, évente átlagban 150. Összesen 150-170 kutyát és 20-25 cicát tudunk elhelyezni 60 fedett kennelben. Az állatvédőkkel jó a kapcsolatunk - közölte Ulrike Vollner. Ha van helyük, Hévíz, Keszthely, Sümeg, Révfülöp térségéből is fogadnak négylábúakat. A hozzájuk került állatok kiéhezettek, lerobbantak. A hatóságoknak határozottabban kellene odafigyelni az állattartásra. Itt minden kutya kap állatorvosi ellátást, chipet. Addig maradnak, amíg gazdit találnak, vagy ameddig élnek. Nem jellemző, hogy több lenne a kidobott kutya a chipelés miatt.

Ulrike szerint nem több az állatkínzás napjainkban, mert a lakosság odafigyel, feljelentések történnek, nyilvánosságra kerül minden. A legszebb emléke, amikor Tapolca környékéről behoztak egy elkóborolt kutyust, aki két évig náluk élt. Később egy hölgy szeretett volna örökbe fogadni kutyát. Akkor látta meg ezt az állatot, aki az övé volt, és haza is vitte. Ulrike legrosszabb emléke, amikor egy komondort télen hátra hagytak költözéskor, és a kutya láncra kötve pusztult el. És ez egy Tapolca környéki falu központjában, a szomszédok szeme láttára történt. Senki nem segített a kutyán, és nem is jelentette a borzalmat. A menhelynek jók a külföldi kapcsolatai, Németországban, Ausztriában, Svájcban is gyűjtenek adományokat. Ezekbe az országokba is helyeznek ki kutyákat. A külföldi támogatások segítik fenntartani a korszerű menhelyeket. Itthon is vannak hűséges adományozóik, az adó egy százaléka fontos bevételük.

- A veszprémi gyepmesteri telepen 16 kutyának és négy macskának tudunk otthont adni. Van vezetékes ivóvíz, áram, csatorna, irodakonténer, zárt konténertároló, hűtőkamra - mondta Réfi Ferencné. A kutyák Veszprémből, a város környékéről és Balatonalmádiból kerülnek a telepre. Tavaly Steitz János gyepmester 121 kutyát fogott be, ami kevesebb, mint korábban. A befogott kutyák többsége elcsavargott, állatorvosi ellátást kapnak. A közterületről befogott állatot, a befogástól számított 14 napon belül csak az állat eredeti gazdájának adják ki. Ha nem kerül elő a gazdi, akkor a szomszédban levő állatvédő egyesület a kutyát átveszi. Előfordul, hogy a befogott állatok az emberre, állatra veszélyesek, gyógyíthatatlanok, vagy súlyos sérüléseik vannak. Ilyenkor a további szenvedés elkerüléséért történik altatás. A chipelés miatt nem nőtt a kidobott kutyák száma. Célszerű lépés ez, mert az elkóborolt kutyák beazonosíthatók. Tavaly a bejárathoz többször is kiskutyákat tettek dobozban, és mindnek sikerült gazdát találni. Ezek nagy sikerélményt jelentettek.

Fellélegezhetnek az állatszerető ajkaiak - jegyzet

Ajkán úgy tűnik, fellélegezhetnek az állatszerető és a jó érzésű emberek. Több évtized után, amennyiben az önkormányzat az országos állatvédőrség helyi szervezete pártján áll, és eddigi munkáját elismeri végre, a városhoz illő és az állatoknak normális feltételeket biztosító gyepmesteri telep működhet. Sok felháborító dolog történt eddig a telepen, és ki tudja hány szerencsétlen állat fizetett életével a felelőtlen tartásért. A történtek eddig mindig titokban maradtak, és sokan nem értették, hogy miért dolgozhattak a korábbi gyepmesterek annyi ideig ott, amikor vélhetően nem sok mindent tettek a gondos állattartás ellenében. Senkinek nem tűnt fel az sem, hogy ők maguk, saját állataikat is autókban, apró kennelekben tartották. A tavaly decemberi állatkínzás miatt, ami a korábbi gyepmester nevéhez fűződik a rendőrség vizsgálódik, és sokan várják a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!