Vendégsarok - Pápai képeslap

Ennyiféle friss gombával a természetjárók rég nem találkozhattak. Roskadoznak is a pultok őzlábtól, kapitális méretű pöfetegektől, rókagombától és tyúkgombától. Afféle, gombához csak gyengén értőként, úgy gondoltam egy kellemes szombat délután, megpróbálom megszedni a levesre valót. Elindultam hát a Nagytevel feletti füves fennsíkra, bízván a sikerben. Útközben sikerült néhány nyulat és őzet megriasztani. Ahogy felértem a fennsíkra, tudatosult bennem, hogy itt bizony néhány évtizeddel ezelőtt orosz katonai őrszemek riasztottak volna meg engem és tették volna lehetetlenné barangolásom. Egyébként a régi katonai gyakorlótér nyomai máig megtalálhatóak Pápa határában. Az objektum, a futóárkok, a beton fedezékek és a távolból is látható, több méter magas betonoszlopok, rajtuk a rozsdás szögesdróttal idézik fel múltunk eme részét. A történelem itt hagyta nyomát e csodás bakonyi tájon.

Ilyen gondolatok mellett, természetesen jövetelem célját sem feladván, bőszen pásztáztam a talajt, a fűcsomókat, amikor megpillanthattam az első gombát.

Mi tagadás, az előttem járók alapos munkát végeztek, üres tönkök garmadával találkoztam, de valódi „kalaposokba” nem botlottam. Nem adtam fel a keresést, folytattam tovább, közben egy cserjés területet kikerülve, a távolban feltűnt Pápa város látképe. Tiszta volt az idő, jól láthatók a nagytemplom és a református templom tornyai. Az évszázadok során a tornyok hívogató látképével, a harangok tiszta hangjával hány ide érkező találkozhatott!

A tornyok ugyanazok maradtak, de létükhöz más tartalom társult. Napóleon katonái számára, az orosz ármádia harcosainak a harcot jelentette, egy újabb meghódítandó várost, míg Kmety katonáinak az otthon melegét, a békét, s majd a „Söprik a pápai utcát” című dalt.

Ha itt a szeptember, nem feledkezhetünk meg a diákéveiket Pápán töltő Jókairól, Petőfiről, Deákról, akik a templomok tornyait látva talán elbizonytalanodtak, feltevén maguknak a kérdést: mi is vár itt rájuk ebben a városban. Pápa befogadta őket, otthonra leltek a református kollégium falai között, szívesen töltötték idejüket a már csak a múltban létező Hódoska vendéglőben, és egyáltalán a városban. Ma utca, márványtábla idézi emléküket.

Nyolcszáz éves idén a város. Számtalan rendezvény, színvonalas program teszi emlékezetessé a jubileumi évfordulót. Megszépült a Fő tér, újra csobog a szökőkút, a rendezvények sokadalma visszaidézi az egykori pápai vásárok hangulatát. Megemlékezünk most azokról, akiknek sokat köszönhet a város, emlékművüknél tiszteletünket leróhatjuk. De az évforduló kapcsán gondoljunk azokra a pápai polgárokra is, akik névtelenül járultak hozzá a város életéhez. Akik otthonossá, vendégszeretővé, pezsgő élettel telivé tették szeretett városunkat. Ők azok, akik az 1900-as évek képeslapjain, ugyancsak a Fő téren, a Kossuth utcán belenéztek a kamerába, s az idő akkor és ott egy pillanatra megállt.

A mi dolgunk az, hogy ha majd újabb 800 év múlva előkerülnek az általam nagyra becsült, a város eseményeit megörökítő Babos János fotói, az utánunk jövők tisztelettel gondolhassanak a mostani pápaiakra.

Idáig jutván a gondolataimban az egyik fűcsomó mellett megbújva egy egész gomba kolóniára bukkantam. Meg lesz a levesre való, gondoltam. Elindultam hazafelé. Közben még egyszer hátra pillantottam a lassan párába burkolózó város irányába, és jó érzéssel töltött el, hogy Pápán élhetek.