Száz éve történt - Dr. Földesi Ferenc nyá. honvéd ezredes emlékei

Annak a háborúnak, amely markáns nyomot hagyott majd' minden nemzedéken. Az, hogy ily határozottan maradt meg az emlékezetünkben, nem csak a viszonylag rövid időtávolságnak tudható be. Erőteljesen nyomott a latba a háború minden addiginál nagyobb brutalitása, kiterjedése, a felfoghatatlan mértékű pusztítása, gyilkolása. Száz évvel ezelőtt – 1914 elején – a puskaporos hordó kanóca már elő volt készítve a begyújtáshoz. Néhány hónap és a robbanás szétveti a békés hétköznapokat. Nemsokára, száz évvel ezelőtt meggyilkolják a trónörököst, majd – 1914. július 28-án – megtörténik a hadüzenet: kitör az első világháború.

Száz évvel ezelőtt lelkesült tömeg lepi el Veszprém utcáit, a férfiak közül mindenki katona akar lenni, a lányok-asszonyok pedig ápolónők. A bevonult sorkatonák, a póttartalékosok és a népfelkelők nótaszóval masíroztak a szálláshelyükre, a lakosság örömmel fogadta be őket házaikba. Lelkesek, mert még nem dördült el ágyú, nem hallották a géppuska kelepelését, a srapnellövedék sivítását, nem látták a szuronyroham alatt az ellenség félelemtől eltorzult arcát és a kifreccsenő vért. Még ünnep a háború!

Száz évvel ezelőtt Veszprém katonái, a 31-es gyalogezredbeliek, és a 7-es tüzérek elindultak a frontra. Majd gyorsan bekövetkezik a kijózanodás: a borzalom és rengeteg halál. Összeomlás és indulás haza – már aki élve maradt. A 7-esek – teljes létszámmal! – visszahozzák ágyúikat is, a 31-esek lerongyolódva, fáradtan és megfogyatkozva érik el Veszprémet. A vonat késik, de talán nem ez volt az oka: nem várta őket lelkes tömeg, csak néhány önkéntes ügyeletes a vasútállomáson. Veszteséglistájukon több ezer halott, ismeretlen létszámú eltűnt és hadifogoly.Hetvenöt éve ugyancsak lelkes tömeg a várban a Hősök kapuja, és ünneplő tömeg a Vörösmarty téren a 31-esek emlékművének avatásán. Tábori mise, fellépő dalárda, katonák sokasága – és számtalan veszprémi polgár. Majd ez ismétlődik minden évben, igaz, jószerivel csak hat éven keresztül.

Száz évvel ezelőtt a tömeg lelkes volt, a katonák élvezték a polgárok tiszteletét és szeretetét. Ki gondolt közülük arra, hogy mi lesz száz év múlva! Amikor megjelent a hír, még 2013-ban, az országos Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megalakulásáról, majd – elsőként az országban – Veszprémben is, többen nehezményezték: miért akarjuk mi megünnepelni a háború kitörését? Akkor is és most is mondom: nem ünnepelünk, hanem emlékezünk. Én, mint katonaember, a katonabajtársaimról és a csatamezőkön eltemetett hozzátartozóimról emlékezem meg. Emlékezzünk, és ne felejtsünk! Mert – ahogy Csoóri Sándor írja: „Felejteni sokféleképpen lehet. Úgy is, hogy nem a lényegre akarunk emlékezni.”