Luxushajó és állatkert

Eddig azt mondtam, ha egyszer véletlenül nem felejteném el megvenni, aztán feladni és végül időben ellenőrizni a szelvényt, no és merő véletlenségből (vagy nincsenek véletlenek?) eltalálnák az ikszeim helyét, akkor sem ülnék tétlenül. Inkább elmennék önkéntesnek az állatkertbe. De a minap találtam egy alternatívát.

Olvasom, hogy a 86 éves Lee Wachtstetter férje halálát követően eladta floridai házát és évek óta egy luxushajón él. Világkörüli utak tucatjain vett részt annak idején élete párjával, aki halála előtt azt kérte az asszonytól, hogy egyedül se szakítson a kellemes szokással. Lee néninek azonban van egy különleges kikötése a luxuscirkálókat illetően: esténként nem akar egyedül táncolni. Amint valamelyik hajón beszüntetik a táncpartner-szolgáltatást, odébbáll. Hét éve hűséges egyetlen hajóhoz, ahol a teljes ellátás mellett a táncpartnert is biztosítják. A személyzet pedig már családtagnak tekinti Lee nénit.

Utastársak ezrei váltják egymást a végállomásokon, de ő marad. Legtöbbször még a káprázatosan szép megállóhelyeken sem száll ki. Azt mondja, élvezi, hogy olyankor csend veszi körül a hajón. Különben is, annyi országban járt már, hogy a századik óta nem számolja. Gyermekeivel interneten tartja a kapcsolatot, napi szinten. Idén forintosítva nagyjából 45 milliójába kerül a kaland, úgyhogy a lottóötös fedezné nagyjából negyven év költségeit. Ennyivel még én is beérném, pláne, hogy úgyis minden második évet a veszprémi állatkertben tölteném. Vagy vennék magamnak egy sajátot.