Gilice királyfi

Ez a gilicemadár egyszer kibeszélte, hogy aki a legszebb tollát a kalapjára tűzi, az király lesz Bükkmakkfalván: aki pedig a legkisebb tollát tűzi a kalapjára, annak a párnája alatt mindennap lesz arany.

Az idősebb királyfi kihúzta a gilice szárnyából a legszebb tollat: rögvest királlyá választották Bükkmakkfalván: a fiatalabbik a legkisebb tollat húzta ki, volt is a párnája alatt mindennap egy aranypénz. Ezentúl Gilice királyfinak hívták.

Egyszer Gilice királyfi betévedt a szomszéd királyhoz, ott kért szállást. A királyné kérdezte, ki s miféle, és amikor megmondta a nevét, azt gondolták, nincs ki a négy kereke. De hát mégiscsak királyfi, ha akármilyen is, gondolta magában a királyné: talán még a lányára is szemet vet, aki ugyan sánta is, meg púpos is, de amúgy elég szépecske. Reggel aztán, ahogy bevetették a királyfi ágyát, megtalálták a párna alatt az aranyat. – Nézd csak, mégse olyan féleszű ez!

Attól fogva azon böstörködtek, hogyan tudhatnák ki a királyfi titkát. Kérdezi tőle a királylány: – Miért hívnak téged Gilicének?

– Azért, mert úgy hívnak – mondta a királyfi.

– Hát az arany?

– A nevem mellé az is dukál.

A királylány látta, hogy nem sokra megy vele, elhatározta, hogy másképpen kell megtudnia a titkot. Álomport kevert a királyfi borába: a királyfi meg kibeszélte álmában, hogy s mint volt azzal a gilicetollal. Másnap, mikor a királyfi fölébredt, látta, hogy a kalapjáról hiányzik a gilice tolla. A királylány párnája alatt ott volt az arany. A királyfi párnája alatt pedig nem volt már arany: ki is adták az útját azonnal.

Ahogy ment, látott egy kertet, abban a kertben volt mindenfajta gyümölcs. Éhes volt, odament a körtefához, levett egy körtét. Ahogy beleharapott, szamárrá változott. Nagyon el volt keseredve, de mivel még mindig éhes volt, nekilátott a kelkáposztának. Hát, ahogy lenyelte az első káposztalevelet, nyuszi lett belőle.

– Ki tudja, mi minden lesz még belőlem! – mondta csak úgy magának, s már mászott is föl az almafára. Megevett egy szép piros almát, és egyszeriben visszaváltozott királyfivá. – No, ez nem lesz így rossz – mondta nevetve, s már tudta, hogy mit csináljon.

Kerített egy rossz szűrt, jól kitömte körtével, káposztával meg almával. Visszament a királyi palotához, ott árulta a körtét a kapu előtt. A királylány, ahogy kipillant az ablakon, látja, milyen szép körtét árulnak. Küldte is mindjárt a frajlát, hozzon neki abból a szép körtéből. A királyfi jó pénzért adott is. A királylány hívta az anyját, kóstolja meg, vajon olyan jó is, mint amilyen szép. Ahogy beleharapnak a körtébe, szamárrá változnak mind a ketten. Erre a frajla úgy megijedt, hogy szaladt egyenesen a királyhoz.

A király csak elhűlt, amikor meglátta a két szamarat: ki is zargatta mind a kettőt az utcára. De hiába, nem volt már neki se lánya, se felesége, s még abban az órában meghalt bánatában. A két szamarat szekérbe fogta Gilice királyfi, s mivel meghallotta, hogy Bükkmakkfalván palotát építenek, gondolta, elmegy oda fuvarozni. El is ment.

Bátyja, a bükkmakkfalvi király kicsit furcsállotta, hogy az öccse ilyen fogattal jár, de nem szólt semmit. Az öccse a szűre ujjából kirázott két fej káposztát odatette a szamarak elé. Ahogy a két szamár enni kezd, egyszeribe nyuszivá változnak. Akkor almát adott nekik Gilice királyfi.

Eszik, eszegetik az almát, hát egyszer csak szép menyecske lesz az egyikből: a másik nyuszikából meg a szép lánynál is szebb.

Kettős lakodalom volt Bükkmakkfalván. Gilice királyfi feleségül vette a királylányt, a bátyja meg az özvegy királynét.