Diákok Erdélyből

Találkozót kértem tőlük, hogy megtudjam, hogyan vélekednek az iskoláról, a városról, Magyarországról. A francia teremben ülünk le beszélgetni a nagyszünetben. A diákokat mentor tanárnőjük, Pitó Katalin is elkísérte.

- Létezik az iskolák közötti Comenius-együttműködési projekt. A tavalyi volt az első év, amikor az unió lehetővé tette, hogy az ebben résztvevő iskolák kölcsönösen diákokat küldjenek egymáshoz - mondta el érdeklődésemre Pitó tanárnő, a projekt menedzsere. Megtudtam tőle, hogy a fogadó iskola feladata, hogy a gyerekeknek családot keressen, illetve minden mozgásukról tudjon.

- A diákjaink ösztöndíjat kapnak, ebből fedezik a tanszereket, illetve a napi kiadásokat. Pályázni háromtól tíz hónapig terjedő időszakra lehetett, a három kézdivásárhelyi diák négy hónapot tölt Pápán.  Ez elég ahhoz, hogy a másik ország tanítási módszerét, mentalitását megtapasztalják. Ebben az időszakban a mi három diákunk Kézdivásárhelyen tanul, ők is nagyon jól érzik magukat. Rajtuk kívül _ a projekt keretében - tőlük kettő, tőlünk négy diák Franciaországban van - fogalmazott a tanárnő.  Bíró Beáta és Antal-Dobra József a tizedik évfolyamon, Ugron Beáta a kilencediken tanul. Három hónap után így foglalják össze tapasztalataikat.

Pitó Katalin tanárnő, Bíró Beáta, Ugron Beáta és Antal-Dobra József (Fotó: Nagy Imre)

- Itt gyorsabb a menet, mindenki rohan, az anyagokat is gyorsabban vesszük föl - mondja  Bíró Bea, aki már egy színházi produkció részeseként is bemutatkozott a pápai közönségnek: a Teleszterion Színházi Műhely október 23-i műsorának egyik főszereplője volt. _ Én, mint ágrólszakadt veréb egy főszerepben! Féltem, hogy a többiek hogy fogadják, de nem volt semmi gond. Nagyon jól esett, hogy én lehettem, aki azt a verset elmondja - vélekedik a szerepélményről Bea. Aztán a két iskola közötti különbségről érdeklődöm. József szerint a tanár-diák viszonyban van némi különbözőség.

- Itt sokkal erősebb a hierarchikus rendszer. Nálunk ez a viszony sokkal közvetlenebb. Mindkettőnek vannak előnyi is, hátrányai is. Eleinte nem értettem az itteni lényegét, de közben rájöttem, hogy így is  a felnőtt iránti tiszteletre lehet nevelni a diákot _ mondja ízes, csak az erdélyiekre jellemző, választékos magyar nyelven.

- Az is új, hogy csak a hét végét töltjük családoknál, hét közben a kollégiumban élünk. Otthon ezt nem tudtuk volna megtapasztalni, de nekem nagyon tetszik. Nagy a fegyelem és a szigorúság, de az itteni diákok mernek kicsit pimaszabbak lenni, mernek visszavágni _ nevet Bea, aki azt is elmondja, hogy a nevelők rettenetesen óvják, féltik, segítik a diákjaikat. Az Erdélyből érkezett fiatalok a családi életről is beszámoltak. Elmondták, hogy a fogadó család is, mentoruk is rendszeresen szervez hétvégi kirándulásokat. Jártak már a veszprémi állatkertben, a tapolcai tavas barlangban, de eljutottak Szlovákiába, Tihanyba, Balatonfüredre is.  _ Engem egyik itteni osztálytársam családja fogadott - mondja József.

- Van egy egyetemista bátyja és egy óvodás öccse, és most jöttem én negyediknek. Bevontak a család életébe, ismerek szinte minden rokont, kaptam egy második családot - mosolyog a fiatalember.

- Vannak napok, amikor rám tör a honvágy, akkor nagyon rosszul vagyok. Máskor hetekig úgy érzem, nem akarok hazamenni _  mondja Bea, majd megszólal az eddig a beszélgetést csak figyelemmel kísérő  másik Beáta is. _ Én is szívesen járnám ki itt a kilencediket, vagy akár az egész gimnáziumot. Persze az otthoniak nekem is hiányoznak, vannak olyan pillanataim, amikor nagyon szívesen hazamennék, de aztán ezek elmúlnak - fűzi tovább a gondolatot Ugron Beáta.  Megtudom azt is, hogy a diákoknak csak hét végén jut idejük ismerkedni a várossal. József szerint alapvető különbség van otthonuk és Pápa között.

- Nem csak itt vettem észre, máshol is azt tapasztalom, hogy nagyon kihaltak az utcák a hét végén. Ugyan Kézdivásárhelyen tanulok, de Kovásznán lakom. Bár az csak tizenkét ezer lakosú város, de többen vannak az utcán még rossz időben is, mint Pápán jó időben. Nem tudom, mi ennek az oka. Otthon mindenki intézi a dolgát, itt furcsa módon alig látni valakit - mondja nem minden kritika nélkül. A tizedikes Bea táncot tanul.

- Itt minden a tánc, ez egy másik kultúra, amit otthon meg kell mutatni - fogalmaz. Osztálytársaik fogadtatásáról is érdeklődtem. - Eleinte rossz volt, úgy vettük észre, a fiatalok sem annyira nyitottak, mint otthon. Ez okozott egy kis gondot, de most már összebarátkoztunk. Először nekünk kellett nyitnunk, aztán ők is fokozatosan kitárulkoztak, most már igazi osztálytársak vagyunk - mondják. Meg kell kérdeznem, tapasztalnak-e a tanárok részéről egyfajta pozitív megkülönböztetést. Kérdésem élénk tiltakozást vált ki beszélgető partnereimből.

- Semmiféle megkülönböztetés nincs, ugyanúgy kezelnek minket is, mint a többieket. Az itt szerzett élményeket otthon el sem lehet mind mondani. A mieink elmondás alapján el sem tudják képzelni az itteni körülményeket. Ez teljesen más világ akkor is, ha ugyanúgy magyar - oglalja össze Bea az alig tizenhét évesen szerzett tapasztalatokat.  A karácsonyt már otthon töltik az erdélyi diákok. Remélhetően hazaviszik a fa alá az itt kapott szeretetet és törődést, no meg a megszerzett tudást. Annyi bizonyos, ha felnőttként visszajönnek, sok barát várja őket Pápán.