2012.02.18. 08:14
Empátiára is szükség van
Jó évük van, alig akarták elhinni, hogy itt, a pápakovácsi rendelőben nyerték el mindkét címet: Soós doktor lett a hónap orvosa, ő meg a hónap ápolójaként kapta olvasóinktól a legtöbb szavazatot. Két hete múlt csak, hogy Az év praxisa a Kárpát-medencében című pályázaton második helyezést értek el.
Kardos Ferencné osztotta meg örömét velünk, miután az Emberséggel az egészségért programunk egyik nyerteseként felkerestük. Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) által kiírt és a Duna Tv-vel közösen lebonyolított Az év praxisa pályázaton az elismerést Szócska Miklós államtitkártól és Balogh Sándortól, az OALI főigazgatójától vehették át.
Mindenekelőtt tisztázzuk a munkakör megnevezését: noha a köztudatban a doktor úr asszisztenseként ismerik, beosztása körzeti ápolónő. Emellett ellátja a foglalkozás-egészségügyi szakasszisztensi feladatkört is.
A szüleivel Kup községben élő Erzsike Pápán, a Petőfi gimnáziumban szerzett általános ápoló és asszisztens képesítést. Mivel azonnal nem tudott végzettségének megfelelő munkakörben elhelyezkedni, bölcsődei gondozónőként kezdett el dolgozni. De mikor a környékben megüresedett egy hely a háziorvos mellett, azonnal megpályázta és el is nyerte. Korábban másik orvosok mellett dolgozott, de a második gyermekével gyesen töltött időszakról 1994-ben már Soós doktor mellé jött vissza. Azóta, 18 éve vele dolgozik együtt.
A körzeti ápolói feladathoz a középiskola csak az alapot jelentette, a munkakör mellé felsőfokú szakképzettségre is szükség volt, ezt a végzettséget Erzsike munka mellett szerezte meg.
A rendelőjükbe járó minden beteget személy szerint ismer, mindegyikükhöz van egy-két jó szava. Aki orvoshoz jön, izgul, a megnyugtatás mindenkire ráfér. A betegeket a doktor úr gyógyítja, ő ebben a munkában segítséget nyújt. Ha a betegnek valamilyen vizsgálati értéke rossz lesz, de emellé kerül néhány kedves szó is, egészen másként fogadja a hírt.
Legnehezebben azokat a helyzeteket viseli el, mikor daganatos beteghez kell mennie. Ha a doktor úr megbízza, előfordul, hogy egyedül ad be injekciókat. Tudja, hogy ilyenkor nemcsak ápolást, de lelki támaszt is kell nyújtania, de ezeket a helyzeteket soha nem fogja tudni megszokni.
Boldog családi életet él, 26 éves fia az édesapja mellett dolgozik a vállalkozásban, 21 éves lánya most szerez majd a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán BA fokozatú diplomát. Erzsike el sem tudja képzelni, hogy valaha az életben más munkakört lásson el, de az fel sem merült, hogy a gyermekei az egészségügyben dolgozzanak. Más az érdeklődésük, más irányba teljesednek ki, és ezt Erzsike tiszteletben tartja.
Napi munkája sohasem unalmas, az 1600 emberrel való törődés - akiket személy szerint is ismer - változatos feladatok elé állítja. Ha valakinél magas vérnyomást vagy vércukrot mér, az életmódjára vonatkozó tanácsokkal is ellátja. Úgy látja, megfogadják az emberek a szavait, a hosszú esztendők alatt bizalmi kapcsolata alakult ki a lakossággal, egészségügyi, életviteli kérdésekben többször kérik ki a tanácsát.
Nagyon fontosnak tartja ő is, hogy elmondhassa, hálás betegeiknek a sok szavazatért. Egyfajta visszaigazolásként éli meg, ezek szerint az emberek is úgy gondolják, mint ő, hogy az ápolónak nem elég gondozni a beteget, a szakmai tudás mellett nagyfokú empátiára is szükség van.
Az önkormányzat mindent megtesz a rendelőért, ami erejéből telik, 2008-ban hétmillió forintból (hatmillió pályázati pénz, egymillió saját erő) újították fel. Költségvetésükből 600 ezer forintot fordítanak minden évben a rendelő működtetésére - mondta el Burghardt Ferenc polgármester.