KÉSZ-rendezvény Pajor András atyával

Mint szintén a kérdéses csoportba tartozó, úgy fogalmazott, hogy misszióként jött városunkba, hogy itt húzza ki az egyház kincsestárának egyik fontos fiókját. Ebben találhatók a papköltők művei. Örült az alkalomnak, mert ő is tapasztalja, hogy az érkező fiatal generációk nem érdeklődnek; olvasni sem szeretnek, pláne nem verset, pláne nem papköltők verseit. Nem jutnak el addig sem, hogy kezükbe vegyék a Bibliát, és észrevegyék, a verses összeállítások mélyebb összefüggéseket tárhatnak fel, mint a természettudósok. Ennek magyarázata az, hogy a kinyilatkoztatás holdudvarát jelentik a művészetek, a kultúra, az irodalom. 

– A vers a nyelv zenéje – szögezte le András atya, majd röviden összefoglalta, miért fontos az általa bemutatandó papköltők munkássága. Ők, mivel szentségeket szolgáltatnak ki, a lelki vezetés során mélyebben belelátnak a lelkekbe, közelebb állnak a misztikához. Verseik által saját korukba is bepillantást engednek, papköltőként klasszicizálódnak, függetlenül attól, hogy az aktuális irodalmi mércének megfelelnek-e. 

Puszta Sándorról beszélt először, kinek megújulása hozta magával a költői vonulatot, melybe beletartozott Harsányi Lajos, Mécs László, Sík Sándor és Tűz Tamás egy irodalmi szempontból is igen izgalmas korban, világi költőnagyságok között. Jellemző például, hogy amikor Puszta Sándor, a fiatal papköltő Pók a tükrön című sikeres kötetét megjelentette a Cserépfalvi Kiadónál, ugyanott, ugyanakkor jelent meg József Attila Nagyon fáj című kötete is. 

Amikor Mécs László került sorra, a hallgatóságból többen is személyes emlékeiket idézték fel. Ő volt a két világháború közötti vallásos líra legkiemelkedőbb személyisége, akinek külföldön több kötete jelent meg, mint itthon, s akinek Vadócba rózsát oltok című, Torontóban megjelent kötetéhez Paul Valéry is gratulált. 

Pünkösdre készülve András atya saját versei közül elszavalta A Szentlélek himnusza címűt, majd Puszta Sándor intelmét idézte: „kaptál egy kezet, ne engedd el, kaptál egy világot, javíts rajta, ha tudsz!”

Az előadó, aki tagja az írószövetségnek, igyekszik követni az irodalmi életet, és csaknem a 130. köteténél tart, prédikációra legszívesebben úszás közben készül fel. Magáról azt mondja, négykomponensű: ember, pap, író és magyar; ha ezek egyike hiányzik, minden borul. Amellett, hogy a magyar irodalmi kánonba igyekszik beoltani a papköltők értékeit, véleménye viszonyainkról: – A világ krízise a kereszténység hiánya.