Esélyes vármegyei csapatok

2023.10.21. 08:06

A Veszprém a sereghajtóval, a Füred az utolsó előttivel játszik

A 12. fordulóval folytatódik az NB III-as labdarúgó-bajnokság, a balatonfürediek Zalaegerszegen, a veszprémiek Pápán lépnek pályára vasárnap.

Horváth Gábor

A Balatonfüredi FC jó formában van, az előző öt fordulóban nem talált legyőzőre

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A Practical VSC Veszprém három nyeretlen találkozót követően ünnepelne ismét sikert, a bakonyiaknak erre jó esélyük van, mert a sereghajtó Csornát fogadják vasárnap 13 órakor. Pető Tamás alakulata legutóbb Tatabányán játszott rangadót és az ötödik percben már 2-0-ra vezetett, majd a hazaiak „felébredtek” és egyenlíteni tudtak, 2-2. A két döntetlen és egy vereség után álló Veszprém harmadik a tabellán, két ponttal áll jobban a második Tatabánya, hattal az éllovas III. Ker. TVE.

A Balatonfüredi FC a múlt héten nyerni tudott, 3-1 arányban bizonyult jobbnak, mint az ETO Akadémia. Ez volt a Balaton-partiak ötödik veretlenül megvívott találkozója sorozatban, két siker és három döntetlen a mérlegük ebben az időszakban. Borgulya István tanítványai, akik hetedikek a tabellán, jó formában vannak tehát, és most akár tovább is növelhetik a pozitív szériát. A BFC az utolsó előtti helyen álló, az előző három fordulóban vesztes ZTE FC II. vendége lesz vasárnap 11 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!