Foci

2023.07.05. 20:07

Balatonfüredi FC: a csapat gerincére alapoznak

Múlt kedden kezdte a felkészülést a 2023/2024-es NB III-as labdarúgó bajnoki szezonra a Balatonfüredi FC, szerdán pedig az első előkészületi mérkőzését is lejátszotta a csapat. A találkozó előtt kérdeztük Borgulya István vezetőedzőt.

Juhász-Léhi István

Heti két előkészületi találkozóval készül a július végi bajnoki rajtra a füredi focicsapat Fotó: Balatonfüredi FC

- Aki a futballban él, az tudja, hogy igazán szünet nincs, főleg edzői szemszögből - kezdte a szakember. - A mögöttünk hagyott hetekben menedzserekkel tárgyaltam, és elnök úrral próbáltuk a jövőt fölépíteni. Azt, hogy jobbak legyünk. 

Borgulya István elmondta azt is: úgy érzi, hogy a korábbiakhoz képest többen jelentkeznek náluk próbajátékra.

- Kezdünk népszerűbbek lenni, aminek örülök, mert nagyon sokan jelentkeztek, jöttek hozzánk, sok menedzser megkeresett - mondta. - Hogy pontosan kik érkezhetnek, az a héten fog eldőlni, hiszen szombaton is lesz egy találkozónk. Utána fogom kihirdetni azt a keretet, amely már a bajnokikra készülhet.

Kiderült, a csapat gerince megmaradt, ezt a "magot" próbálják még masszívabbá tenni. 

- Az elmúlt szezonban erős középcsapat voltunk, évről évre ott vagyunk az NB III-ban - fogalmazott az edző. - A körülmények jók, itt mindenki megkapja azt, amit ígérnek. Jól működik a klub, szépen lépegetünk előre, remélem az idén sem torpanunk meg. Eddig a biztos bennmaradás volt a cél, most viszont már szeretnénk egy erős középcsapat lenni, az első nyolcban végezni. 

Borgulya István ehhez más mellett edzéseket is tanulmányoz az interneten. 

- Olyan stílusú csapatokat veszek górcső alá, melyek támadó futballt játsszanak - árulta el. 

Órákkal később pedig az első előkészületi meccset is lejátszotta a Füred: Balatonfüredi FC I - Caola SC Sopron (NB III) 2-5 (2-0) A hazai gólokat két próbajátkos, Török Milán és Lórántfy Barnabás szerezték. Az eredmény ne tévesszen meg senkit, a csapatok kétszer 60 percet játszottak, a második félidőben egy teljesen felforgatott csapattal álltak ki a piros-fehérek. Folytatás szombaton este, az NB II-es FC Ajka otthonában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!