2019.02.01. 07:00
A helytörténész Petrovics Lászlónak nyílt fotókiállítása
Petrovics László helytörténész, nyugalmazott tanár fotóiból nyílt kiállítás a napokban a PSZC Faller Jenő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma konferenciatermében.
Hajdu István igazgató gratulál a kiállító Petrovics Lászlónak Fotó: Szabó Péter Dániel
Az ünnepélyes megnyitón a kiállító mozgalmas életútjáról Hajdu István, a házigazda intézmény igazgatója beszélt elismerően. – Petrovics László egykori kollégánk, hiszen 2000 és 2007 között pedagógusként és szabadidő-szervezőként dolgozott intézményünkben. A kulturális értékeket, természeti kincseinket, épített örökségünket és portrékat bemutató képeit legutóbb erdélyi városokban állították ki, nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy e percekben hazatértek a felvételek.
Nemcsak Várpalota vagy a Faller-középiskola épülete miatt mondom ezt, hanem Petrovics László iskolánkban eltöltött időszakára visszatekintve is egyértelmű a kapocs. Épp ebben a teremben, ezen falak között szervezett ő nekünk számos képzőművészeti és fotókiállítást a múltban. Tehát a művelődésszervező most kiállít, ugyanazok a falak most a saját képeit szolgálják – fogalmazott Hajdu István.
Elhangzott, a Várpalotai Városszépítő és -védő Egyesület elnöke közel húsz éve foglalkozik a pillanatok megörökítésével. – Petrovics László fotóinak tematikája elsősorban a szakmájához közel álló történelmi emlékekhez, városképekhez, műemlékekhez, tárgyakhoz kötődik. Fontos számára az adott térség látható emlékeinek bemutatása. Az egyik ismert fotóművész állította róla: jó szem, stílusérzék, a téma és technika gondos kiválasztása, egyszóval vizuális műveltség jellemzi – méltatta Petrovics Lászlót a megnyitón Mihalcsik Márta, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém megyei irodájának irodavezető-helyettese.
– Ez a kiállítás egyéni érdeklődési köröm hozadéka. Gyűjteményem válogatása és visszaemlékezés azokra a pillanatokra, melyek nyomokat hagytak bennem – vallja az alkotó, Petrovics László.
A megnyitó hangulatát Kovács Dominika népdaléneke tette színesebbé.